HAZA KULTÚRA A Szlovákiai Fotográfusok Szövetségének jubileumi kiállítása Komáromban

A Szlovákiai Fotográfusok Szövetségének jubileumi kiállítása Komáromban

932
hirdetés

FOTOKSzeptember 29-én, kedden nyitották meg ünnepélyes keretek között a Duna Menti Múzeum Zichy-palotabeli fotógalériájában a Szlovákiai Fotográfusok Szövetségének 40. jubileumi kiállítását, amelyen a Helios Fotóklub tagjain kívül szép számban megjelentek mindazok, akik rendszeres látogatói a Komáromban megrendezett fotótárlatoknak.

A kiállítást Ľubomír Schmida, a Szlovákiai Fotográfusok Szövetségének elnöke és Nagy Tivadar mérnök, a Helios Fotóklub elnöke, a szövetség tagja nyitották meg. Többek között elhangzott, hogy a Rózsahegyen megalakult szövetség alapító tagjai között egykor ott voltak olyan jeles komáromi fotográfusok is, mint Karol Vlčko, Bíró Béla, Juraj Beťár és Ladislav Eliáš. A most megnyílt kiállítás a Rózsahegyen bemutatott tárlat első ismétlése, amelynek anyagát Komárom után Szliácson,FOTOK2 Kassán, Vágbesztercén és Szenicén is láthatják. A jubileumi kiállításra a szövetség 125 tagjától több mint 800 fotó érkezett be, amelyek közül a zsűri több mint 200 fekete-fehér és színes fotót választott ki, s ezeknek a szűkebb válogatása került most bemutatásra Komáromban. A megnyitó végén a komáromi kiállítás alkalmából a Helios Fotóklub emléklapját adták át Ľubomír Schmidának, a Szlovákiai Fotográfusok Szövetsége elnökének. A reprezentatív kiállításon a szlovákiai szövetség komáromi tagjainak a fényképei is szerepelnek. A tárlat megtekintését ezúton is a művészfotók kedvelőinek a szíves figyelmébe ajánljuk.

(németh)
(A szerző felvételei)

DUNATÁJ HETILAP 41/2015

hirdetés
Previous articleA KOMVaK új elnöksége komolyan gondolja a cég talpra állítását
Next articleSorskockákkal játszanak Gútán