HAZA RÉGIÓ A horgászverseny eredményei

A horgászverseny eredményei

1066
hirdetés
A nyertesek (Kovács, Bopko, Riszdorfer)
A nyertesek (Kovács, Bopko, Riszdorfer)

2013. május 1-én már reggel 6.00 órától hangos volt a Holt-Vág partja, ugyanis ekkor került megrendezésre a 2. Komárom város polgármesterének kupájáért kiírt horgászversenyre, melyre több mint 60 versenyző nevezett. A verseny előtt a szervezők a tavaszi halasítás jegyében kb. 40 mázsa háromnyaras pontyot telepítettek eme gyönyörű vízbe. Minden versenyezni vágyó horgásztárs az érvényben lévő horgászati törvény alapján horgászhatott, ami két botot és botonként max. két horgot jelentett. A bíróknak nagyon sok dolguk akadt, mert már volt aki az első perctől kezdve folyamatosan húzta a halat. Annyit még meg kell említenünk, hogy a verseny FOGGD MEG ÉS ENGEDD VISSZA! versenyszellemben zajlott, tehát minden egyes hal mérlegelés után visszakapta szabadságát. Zömében pontyok, amúrok, kárászok, s nem utolsósorban törpeharcsák alkották a zsákmáyt. A mérlegelési adatokat összeadva születtek meg az eredmények. A legügyesebb horgásznak Bopko Rolandnak csaknem 70 kg halat sikerült a szákjába terelni, s ezzel megszerezte az első helyet. A második helyen Kovács Mihály, míg a harmadikon Riszdorfer Attila végzett. A nyertesek a kupák, érmek és oklevelek mellett még ajándékutalványt is átvehettek ügyességük jeléül a szervezőktől.

fotó és szöveg: Fuisz Attila

(dunataj.sk)

hirdetés
Previous articleA halászléfőző verseny eredményei
Next articleFelismerések – Benkő Lászlóval