HAZA DUNATÁJ A gútai lányok ezüstérmesek, a csicsóiak bronzérmesek lettek!

A gútai lányok ezüstérmesek, a csicsóiak bronzérmesek lettek!

1279
hirdetés

Országos siker a Táncakadémia versenyén

Szlovákia legismertebb tánciskolái neveztek be a múlt hét végén megrendezett „O POHÁR AKADÉMIE TANCA”, vagyis a Táncakadémia Serlegéért meghirdetett versenybe. Több kategóriából választhattak a jelentkezők, akik között ott voltak a Kartai Adél és Vörös Vivien nevével fémjelzett tehetséges fiatalok is.

obrazok2 obrazok3

A legnagyobb sikert a gútai Sambali együttes aratta (tagjai balról-jobbra Szabó Csilla, Varga Viktória, Nagy Mónika és Matyó Jázmin), akik a nyílt kategóriában álltak a zsűri elé és egy modernizált, balettelemekkel gazdagított cigánytáncot mutattak be Terno dzsivipen (Fiatal élet) címmel. A bírálóbizottság értékelésében elsősorban az autentikus tánchoz való merész hozzáállást emelte ki pozitívumként Kartai Adél koreográfiájában, miképpen a gútaiaknak ítélte oda az ezüstkupát. A csicsóiak Rebel Angels (Lázadó angyalok) együttesét (Markuszek Renáta Letícia, Ledeczky Réka, középen Jančišin Brigitta) Vörös Vivien készítette fel a versenyre. Ők a színpadi tánc kategóriájában a harmadik helyen végeztek Betwen two world című előadásukkal.

DUNATÁJ HETILAP 48/2016

hirdetés
Previous articleÓvatosan a karácsonyi kölcsönökkel!
Next articleA Sztárportréban Wolf Kati!