HAZA DUNATÁJ A függetlenség korszaka

A függetlenség korszaka

1949
hirdetés

Rohan az idő, bizony már két éve, hogy a 2018-as önkormányzati választásokon véget ért a Stubendek-korszak és jött a Keszegh korszak. Bizonyára sokan érezzük úgy, hogy Stubendek László polgármestersége idején a város tovább süllyedt abba az erkölcsi és gazdasági posványba, ahol most is leledzik. Csak megemlítjük, hogy akkor derült ki a KOMVaK valós állapota, illetve hogy nem sokon múlott és a város elvesztette volna a „vizes vagyont”, hogy csak a legnagyobb botrányra utaljunk. Sokunk számára emlékezetesek maradnak azok a testületi ülések is, amik több napig tartottak, hála egyes képviselők obstrukciójának, illetve az akkori polgármester gyengeségének. A négyéves időszak alatt Komáromban szinte
semmi sem történt.

A választások eredményeként azonban új, többségben „független” képviselők kerültek a testületbe és ezt sokszor büszkén is hangoztatták. Mármint a függeltenségüket. Nyilván sokan várták az igazi változást olvasván a választási ígéreteket, ám furcsa módon most történt, hogy ezek a szép ígéretek valahogy eltűntek és nekünk is nem kis fáradtságunkba került előásni azokat. Tettük ezt azért, mert véleményünk szerint a választási időszak felénél lehet és kell is értékelni az önkormányzat, az egyes képviselők illetve a polgármester teljesítményét, főleg ha egy csapatot alkotnak. Ezért is indítottunk honlapunkon egy szavazást, hogy láthassuk a polgárok hogy értékelik a teljesítményüket. Mi is szeretnénk egy-két észrevételünket megosztani az olvasóval, így szembesítve az ígereteket a teljesítménnyel.

A programban anno hat fejezetbe osztották választási programcsomagjukat:
Gondoskodó Komárom – szociális kérdések * Első lakás fiatal családoknak (Sajnos semmit sem tudunk erről a programpontról, a város honlapján sem találtunk erre semmi utalást.) * Kategorikus hozzáállás az alkalmazkodni nem tudó polgárokhoz (Ehhez – sajnos – hozzá tudunk szólni. Ha valaki kisétál az állomás épületéhez, tapasztalhatja, hogy bizonyos, főleg marginalizált kisebbséghez tartozó egyének kisajátították maguknak a köztereket és ott élik mindennapi életüket, viselkedésükkel és nyomaikkal nem kis kellemetlenséget okozva a város polgárainak. Ugyanez tapasztalható például a Singellő városrészben is, ahol a Komáromi Kacz utcában található köztéren álló buszmegálló a környék hontalanjainak szolgál otthonul, így a buszra várakozók értelemszerűen kiszorulnak a megállóból. Persze az is igaz, hogy az ott terjengő bűz illetve szemét miatt úgysem vágynának ott álldogálni. Egyébként most kaptunk egy lakossági fotót, ahol látszik, hogy már az ott elhelyezett ruhaadomány gyűjtésére szolgáló konténer is áldozatul esett. A környéken lakik Varga Tamás alpolgármester, aki nyilvánvalóan még nem vette észre a történteket, legalábbis semmi változás nem történik. A városi rendőrök pedig buzgón ellenőrzik a parkolódíjak befizetését, ami nyilvánvalóan sokkal kényelmesebb, mint pld. ittas egyének csoportjával szemben intézkedni.) * Átlátható Komárom: KOMVaK, Comorra Servis-hatékony és átlátható tevékenység. Többször is foglalkoztunk hasábjainkon a két legnagyobb városi cég állapotával, működésével, rámutatva, hogy míg például a környékbeli városok fürdői nagy haszont termelnek, addig a komáromi szerényen veszteséget termel. Éppúgy hiába keresnénk a vízmű hozzájárulásának nyomait a városi költségvetés bevételi oldalán, mert ez a kétségkívül stratégiai cég még mindig a múlt rablógazdálkodásának következményeit nyögi.

Fejlődő Komárom: Az erőd felújítása és hatékony kihasználása az idegenforgalom számára ( Ha valaki be tud jutni a várba, tapasztalhatja, hogy a vár elhanyagolt, élettelen, üres. De ha valaki be tud jutni a magyarországi erődökbe, láthatja, hogy ott igenis van élet, turizmus, amiből furcsamód és érdemtelenül a mi városunk is profitál. A komáromi termálfürdő fejlesztése is szerepelt az ígérethalmazban. Összehasonlítva a fürdő adottságait azzal, ahogy kihasználják azokat, illetve a környékbeli fürdők állapotával, teljesítményével, akkor nyugodtan kijelenthetjük, hogy ez az ígéret is csak ígéret maradt. * Komárom, a város, ahol jó élni. Útfelújítások, faültetés, szemétgazdálkodás hatékonysága. Mind mind igéretek, amik szépen mutattak annak idején a választási gulyás mellett, de csak elég végigmenni az utcákon és látjuk a valóságot. * Sikeres Komárom A helyi vállalkozók támogatása, beruházások támogatása. Ez véleményünk szerint úgy valósul meg városunkban, hogy egyes vállalkozók áron alul is hozzájutnak a városi vagyonhoz, tehát ez a programpont megvalósulni látszik. Sajnos ennek nem tudunk örülni. Nevetségesen hangzik az is, hogy megerősíteni Komárom jelentőségét, súlyát a régióban, hisz pont az önkormányzat hibájából maradt le – még a régióbeli szinten is – Komárom a fejlődésben. Marad a régi közmondás: Az ígéret szép szó, ha betartják úgy jó.

 

DUNATÁJ HETILAP 47/2020

kép: pixabay

hirdetés
Previous articleElsősegély a gazdaság szereplőinek
Next articleA környezetszennyezés sokba kerülhet…