HAZA RÉGIÓ A 21. Jókai emléknapon jártunk

A 21. Jókai emléknapon jártunk

1049
hirdetés

4Ének, vers- és prózamondó verseny, irodalmi vetélkedő – a többi közt ezeket a programokat ajánlotta a résztvevőknek a 21. Jókai emléknapon a Jókai Mór Gimnáziumban. Az eseményre nem csak a városból, de a környező települések iskoláiból is érkeztek vendégek.

– 63 éve viseli iskolánk városunk híres szülöttének, nemzetünk nagy írójának a nevét. Emléknapot pedig, Jókai születésnapján, 42 évvel ezelőtt rendeztek először a kollégák. Kezdetben évente, majd a testület döntése nyomán kétévente. A komáromi fiú – ahogy Mikszáth nagy elődjét, sok esetben mesterét nevezte – regényeiben a szülőváros állandó hatása érződik. Életszemléletének és munkastílusának alapját a munkára serkentő komáromi otthon teremtette meg – mondta beszédében Szabóné dr. Mühlenkampf Erika, a gimnázium igazgatónője.

A jeles ünnep alkalmából irodalmi, képzőművészeti és fotópályázatot hirdettek, melyek értékelését és eredményhirdetését a Jókai emléknapon tartották. A programok közt szerepelt filmvetítés és Huzella Péter, Kossuth-díjas zeneszerző műsorát is meghallgathatták a tanulók.

A megnyitón fellépett az iskola énekkara, néptáncosai, zenészei, de szavalatot és énekes produkciót is hallhattunk.
Galéria: A 21. Jókai emléknapon jártunk

komarom.hu

hirdetés