HAZA RÉGIÓ Újabb 200 milliót nyert Dél-Komárom!

Újabb 200 milliót nyert Dél-Komárom!

948
hirdetés

Komárom Város Önkormányzata hasonlóan a 2015-ös esztendőhöz, idén is sikerrel szerepelt a kormányzat által a jól gazdálkodó önkormányzatok részére kiírt pályázaton. Városunk így újfent 200 millió forintos támogatásban részesült, amit ezúttal is az infrastruktúra fejlesztésére fordítanak. A témában tartott sajtótájékoztatót Czunyiné dr. Bertalan Judit, térségünk országgyűlési képviselője és dr. Molnár Attila polgármester december 6-án a Városházán.

Magyarország Kormánya még 2013-ban átvállalta a települési önkormányzatok teljes adósságállományát, mintegy közel 1300 milliárd forintot. Voltak azonban olyan települések is, köztük Komárom, amelyek a megfelelő intézkedések bevezetésével saját maguk stabilizálták gazdasági helyzetüket, sem hitellel, sem adóssággal nem rendelkeztek 2013-ra. A kormányzat tavaly úgy döntött, hogy a jól gazdálkodó önkormányzatok részére pályázatot ír ki.

dscf1496

Komárom a lehető legmagasabb, vagyis 200 milliós támogatásban részesült, amit az önkormányzat további saját forrással egészített ki.

Ebből a pénzből szépült meg idén a Tóparti Óvoda homlokzata, a Feszty iskola udvara, a Jókai tér, a Jedlik Ányos utcai tömbök belső udvara, megnyitották a Sport utcát, a Gábor Áron utcában járda és parkolók létesültek, valamint megújult a Maros és Madách utca burkolata is.

– Ősszel adtuk át ezeket a fejlesztéseket, amelyek mind azt a célt szolgálják, hogy a komáromiak komfortérzete nőjön. Most ismét jó hírrel érkeztem, hiszen Komárom újfent sikerrel szerepelt a kormányzat által a jól gazdálkodó önkormányzatok részére kiírt pályázaton, ahol megint a lehető legmagasabb támogatást nyerte el – mondta el a sajtótájékoztatón Czunyiné dr. Bertalan Judit országgyűlési képviselő.

A város számlájára már meg is érkezett a 200 millió forintos összeg, amit ezúttal is kifejezetten az infrastruktúra fejlesztésre használnak fel.

– A korábbi bejárások alkalmával a komáromiak közvetlenül mondták el problémáikat, észrevételeiket, javaslataikat szűkebb lakókörnyezetükkel kapcsolatban. Ebből a támogatásból a komáromiak által felvetett infrastrukturális hiányosságokat szeretnénk megszüntetni, így szilárd burkolatot kap a Kölcsey Ferenc utca, burkolatfelújítás kezdődik a Templom közben és az Erkel Ferenc utcában, járdaépítés az Asztalos Béla és a Szent László utcákban, felújításra kerül a Munkácsy Mihály utca és rendbe tesszük a Tóth Lőrinc utca 5. szám alatti lakóudvart – tudtuk meg a részleteket dr. Molnár Attila polgármestertől.

A 200 millió forintos támogatás bekerül a 2017-es költségvetésbe. A munkálatok a tervek szerint jövő év végére fejeződnek be.

komarom.hu

hirdetés