HAZA RÉGIÓ Új hagyomány született a gútai vízimalom üdülőparkjában

Új hagyomány született a gútai vízimalom üdülőparkjában

1097
hirdetés

Westernfilmbe illő jelenetek, vágták, lovasbravúrok jellemezték a gútai lovasvágta első évfolyamát. A látottak alapján úgy tűnik, a vándorserlegért jövőre még keményebb harcot kell folytatniuk a jelentkezőknek.

EDEDDEDE
– Amikor a Szekeres vendéglő tulajdonosa, Korkován úr felvetette a westernlovaglás ötletét, azt hittem, hogy néhány közeli hobbilovas talán „veszi a lapot” és hozzájárul ahhoz, hogy színesítsük a vízimalom melletti üdülőpark programját. Nagyon kellemesen csalódtam, hiszen a közeli járásokból is jelentkeztek versenyzők, így azután a 39 versenylovon összesen 45 versenyző állt rajthoz. Meg kellett állapítanunk, hogy egyre nagyobb népszerűségnek örvend ez a fajta sportág, amelyet mindeddig nem volt alkalom a közelben versenyszerűen megrendezni – mondta Huszárik Károly, a Vízimalom Természetvédelmi Klub vezetője. A park egyébként nagyszerű területet biztosított az egyes futamok lebonyolítására, amelyet a nézők lelkes tapsa kísért. Az egyes RRRkategóriák eredményei (elöl a versenyzők, zárójelben a lovuk neve szerepel): Lovas-szlalom 1. Hodosy Tamás (Orfeus), 2. Pinke László (Szellő), 3. Vanyó Alexandra (Nox). A barel race junior kategóriában 1. Tóth René (Kamikadze), 2. Hlavata Lucia (Churchill), 3. Mucska Gergő (Shagya Hana). Felvételeink az első gútai vágta eseményeit, a bemutatókat és a bukásokat örökítették meg. A legfiatalabb versenyző a hatéves Pikelíková Beáta (jobbra lent) volt.

DUNATÁJ HETILAP

hirdetés
Previous articleFarkas Iván: Nem véd eléggé az új földvásárlási törvény
Next articlePerbetén is garázdálkodnak a fémtolvajok – a kár jelentős!