- szeptember 5-én 597 diák jelent meg a komáromi Selye János Gimnázium ünnepélyes tanévnyitóján, hogy megkezdje vagy folytassa nyolcosztályos, ill. középiskolai tanulmányait, első ízben köszönthettünk brazil diáklányt Ana Maria Menegassi Palotta személyében, aki a IV.A-ban cserediákunk lesz. Az időjárás nem kedvezett a hagyományos, sportpályán történő ünnepségnek, így csak az épületből csodálhatták meg tanulóink a nyáron megújult, minden sportolási igényt kielégítő műfüves pályát.
A keresztény magyarság történelmének 1021-dik tanévnyitóján külön nagy szeretettel üdvözöltük 120 ifjú elsősünket és legfiatalabbjainkat, a 27 prímós kisdiákunkat. Újdonsült gimnazistáink és szüleik iskolánk dísztermében foglaltak helyet, míg a többi diák az osztályokban, az iskolarádión keresztül hallgatta tanévnyitó ünnepségünket
A 2016/2017-es iskolaévet a Szlovák Köztársaság és az Európa Unió elhangzott himnuszaival nyitottuk meg, majd Lakatos Lili (IV. A) előadásában meghallgattuk Pál apostol korinthusiakhoz intézett 1. leveléből A szeretet himnuszát. Őt követték Fehér Dalma (IV. C-ének) és Nagy Csomor István (II.D-hegedű), akik A csitári hegyek alatt c. népdalt adták elő.
Idén is köszöntöttük vendégeinket: Dr. Bastrnák Tibor és Mgr. Vladimír Matejíčka urakat, régiónk parlamenti képviselőit, Komárom város polgármesterét, megyei képviselőt, Stubendek László urat, Tóth János urat, a Selye János Egyetem rektorát, Olláry Viktor mérnök urat, a Nemzetközi Rotary Klubok Szövetségének nemzetközi kapcsolatokért felelős magyarországi alelnökét, Kustyán Ilona iskolánk nyugalmazott latin-magyar szakos tanárát, a Jókai Egyesület alelnökét és a Szülői Munkaközösség elnökét, Tárnok Magdát.
Dr. Bastrnák Tibor köszöntő szavai után Tóth János rektor szólt a diákokhoz, elsősorban a végzősökhöz – hangsúlyozva a továbbtanulás fontosságát és lehetőségeit.
Ezt követően Andruskó Imre igazgató úr tanévnyitó beszéde következett. Bemutatta iskolánk új tanárait, angol nyelvű lektorunkat és az osztályfőnököket, és meghirdette a Selye János emlékévet – Selye János 1916 szeptemberében, 100 évvel ezelőtt lépte át az akkori bencés gimnázium kapuját. Az igazgatói ünnepi beszéd után kiemeltük pár diákunk nagyszerű eredményét. Ők azok, akik az elmúlt tanév végén, ill. a nyári szünetben értek el kimagasló eredményeket. Iskolánk diákjának odaítélhető legmagasabb elismerés a Selye-díj. Ezt a díjat a 2015-16-os iskolai évben Gergely Lajos, volt IV. D-s diákunk kapta egyéb eredményei mellett a következő tanulmányi sikereiért: a Tudományos Diákkörök 16. Kárpát-medencei konferenciáján az orvostudomány-géntechnológiai szekció nagydíjasa lett, ill. a biológiaolimpián országos 4. helyezést ért el, így a szlovák válogatott tagjaként a nemzetközi biológiaolimpián Vietnamban képviselte iskolánkat a nyáron, ahol a nagyon erős mezőnyben sikeresen helytállt. Szívből gratuláltunk felkészítő tanárának, Dr. Holczhei Árpád tanár úrnak, Gergely Lajosnak pedig egyetemi tanulmányaihoz nagyon sok erőt, egészséget, kitartást kívántunk.
Adósok voltunk még a Középiskolai Matematikai és Fizikai Lapok, a Kömal eredményeivel, hiszen azokat csak augusztus közepén tudtuk meg. Pár gondolatot emelnék ki Ratkó Évának, a Kömal főszerkesztőjének leveléből:
„Elismerésünket és köszönetünket fejezzük ki szaktanáraiknak, akik kitartó munkájukkal felkészítették tanulóikat a rendszeres, önálló feladatmegoldásra, illetve felhívták figyelmüket Lapunk pontversenyére… Pontversenyünkben dicséretet kapni is nagy teljesítmény.”
Lássuk tehát ezen verseny legjobbjait!
Oklevélben részesültek: az C-jelű matematikagyakorlatok versenyében Pszota Máté, Markó Anna Erzsébet, Bukor Benedek; a K-jelű matematikagyakorlatok versenyében Klučka Vivien; a fizika elméleti versenyben Bánki Bence, Édes Lili, Csenger Géza; az S-jelű informatikafeladatok versenyében Csenger Géza.
Helyezett diákjaink: az C-jelű matematikagyakorlatok versenyében Pinke Andrea 3., Jánosdeák Márk 6., Édes Lili 9. lett. A K-jelű matematikagyakorlatok versenyében Pinke Jakab Zoltán a 4., a fizika elméleti versenyben pedig Molnár Mátyás a 4. Bukor Benedek az 5. Klučka Vivien a 8., Pszota Máté a 9. helyen végzett.
A tanévzárón jutalomban részesült Bartalos Angelika (III. B), a németolimpia kerületi 1., országos 3. helyezettje. Angelika az elért eredményeiért háromhetes németországi ösztöndíjat kapott, így a nyár egy részét Hammeln városában töltötte. Szívből gratuláltunk neki és felkészítőjének, Fekete Judit tanárnőnek a tavalyi sikerekhez, sok sikert és kitartást kívánunk a következő hónapokra is.
Gratuláltunk két kitűnő sportolónknak is: Glofák Viktóriának (IV. B), aki a terem-kerékpározás Európa- és világbajnokságának résztvevője, sőt érmese volt,
ill. Koczkás Dávid kenusunknak (II. A). Dávid nyáron sem pihent, begyűjtött eredményeit édesapja ismertette velünk: Pőstyéni nemzetközi regattában egyesben indult, 1000 m-en 1., 500 m-en 2. és 200 m-en szintén 1. helyezést ért el. Az Európa-bajnokságon 500m-en négyes kenuban a 10. helyezést érték el. A szlovák bajnokságban Dávid 7 szlovák bajnoki címet szerzett: 1000 m-en egyes, páros és négyes kenuban; 500 m-en párosban és 200 m-en ismét mind a 3 számban első helyezést sikerült begyűjtenie. Dávid pillanatnyilag Olaszországban tartózkodik, és a jövő heti olasz bajnokságra készül, amely Milánóban lesz. Szeptember 23-án pedig az Olimpiai Reménységek versenyén vesz részt, ahol 5 számban áll rajthoz. Nagyon szorítunk Koczkás Dávidnak, hiszen a távolabbi célok között akár a tokiói olimpia is szerepelhet. |
Diákjaink egy-egy csoportja a nyarat táborozással töltötte: testvériskolánk, a budapesti Szent István Gimnázium jóvoltából már hosszú évek óta egyhetes nyaraláson vesznek részt tanulóink a Tisza-táborban, melynek vezetője Habán László tanár úr, ill. a Rákóczi Szövetség Ivón megrendezett táborában Elek József tanár úr vezetésével vettek részt diákjaink. Élményeikről biztos olvashatunk a gimnázium diáklapjában, a Kaktuszban, tanár kollégáinknak pedig köszönjük a nyári táboroztatást.
A tanévnyitók és tanévzárók kedves – és nagyon várt! – pillanata a szerencsetorták kisorsolása. Egy tortát „önkéntesen” legkisebbjeinknek, a prímósoknak adtunk, s a másik két szerencsetortát Édes Erzsébet, ill. Fonód Tibor igazgatóhelyettesek sorsolták ki. Fortuna istenasszonya szeptember 5-én a secundósoknak és a III. D-nek kedvezett.
A 2016/17-es tanév ünnepélyes megnyitója a Szózattal zárult. 2016. szeptember 6-án megkezdődik az órarend szerinti tanítás; és egy kis reménysugarat nyújtó statisztika:
a diákokra 188 tanítási nap és 24 szünetnap vár
53 nap múlva jön az őszi szünet
109 nap múlva kezdődik a téli szünet
mához 151 napra a félév fáradalmait pihenhetik ki
csak 166 napot kell várni és itt a tavaszi szünet
221 nap múlva a húsvéti szünetnek örülhetünk
299-et kell csak aludni és megkezdődik a két hónapos nyári szünet!
Egy kínai közmondás szerint: A tanárok csak az ajtót nyitják ki, belépned neked kell.
Kedves fiatalok! A Selye János Gimnázium kapuja tárva-nyitva áll, lépjetek be, s 299 nap múlva találkozunk a tanévzárón veletek, ugyanitt!
A tanévnyitó ünnepség 11 órakor az udvaron folytatódott, ahol a Selye János Gimnázium jelenlegi diákjai a tavaly elballagott öregdiákjainkkal egy focimeccsel felavatták az új műfüves multifunkciós pályát. A mérkőzést 12:10 arányban öregdiákjaink nyerték, díjuk Boros Anna művésznő focilabda alakú tortája volt.
Spátay Adriana
a Selye János Gimnázium tanárnője
dunataj.sk