HAZA RÉGIÓ Sportgála, a sportolók ünnepe Gútán

Sportgála, a sportolók ünnepe Gútán

245
hirdetés

Nincs egyszerű dolga a Sport és Ifjúságnevelési Bizottságnak, amikor arról kell dönteni, kiket emeljenek ki a több száz tehetséges sportoló közül Gútán. A március 22-én megtartott sportünnepen, amelyen a 2023-as év legeredményesebb sportolóit értékelték ki Vadkerti Imre és a Kartai Adél Táncstúdió fellépése emelte a színvonalat.

Az est háziasszonyai a Gúta TV bemondói, Görner Mónika és Blašková Jarka köszöntötték a jelenlévőket. Gőgh Péter az önkormányzat mellett működő Sport és Ifjúságnevelési Bizottság elnöke beszédében kifejtette, hogy nem lehet mindenki olimpiai, vagy világbajnok sportoló, a bizottság feladata és célja az is, hogy megszeressék a gyerekek is a sportot, egészségesek és kitartóak legyenek és egy összetartó közösséghez tartozzanak. Gőgh Péter elmondta azt is, a fellépő Vadkerti Imrével a kézilabda edzéseken lettek barátok, és Jimmy most volt sportolóként is lép fel a színpadon.

Halász Béla a város polgármestere köszönetet mondott a bizottságnak és a szervezőknek a munkáért, köszöntőjében kiemelte, hogy az idei évtől a sportra emelt támogatások jutnak, áprilisra elkészül egy új sportlétesítmény a Corvin Mátyás Alapiskola udvarán, és nem mondtak le nagy álmukról, a sportcsarnokról sem. Halász elismerését fejezte ki minden sportoló, edző és az őket támogatók előtt.

A sportgálán több kategóriában adtak át díjakat: 15 év alatti egyéni sportolókat, 15 év feletti egyéni sportolókat, csapatokat soroltak be bronz, ezüst és aranysávba, és különdíjasként a bizottság olyan sportolókat díjazott, akik jelentős szerepet töltenek be a gútai sportéletben, és öregbítik a város hírnevét.

A 15 év alatti sportolók bronzsávos versenyzői már fiatal koruk ellenére komoly sikereket értek el.

Bronzsávos lett: Harsányi Luca a Re Dance tánccsoport táncosa ,akinek edzője Benkő Vivien, és nemzetközi versenyeken 10 alkalommal állt a dobogó első fokán. Ferenczi Krisztina Éda, aki a kézilabda klub játékosa, Mahor Mihály az edzője, két csapatban játszik egyszerre, az ifi csapatban és az idősebb diáklányokkal. Hupián Tünde Zoé edzői: Kiss Tibor, Samu Lóránt, Balázs Zoltán, Kiss Artúr a Taiyo karate klub versenyzője, több országos és nemzetközi versenyen ért el kimagasló eredményeket, többek között SHITO RYU stílusban Kata Világbajnoki 5. helyezett lett. Gőgh Mia edzői: Bagita Eszter, Žibrita Natália és Hajdú Andrea, a gútai Teremkerékpár klub tagja. A szlovák bajnokságon és a magyar bajnokságon is ezüst érmet szerzett.

Ezüstsávos sportolók: Balázs Andor agútai futballklub – U13 csapatának tagja, edzője: Nagy Benjamin. Középpályás vagy csatár poszton szerepel, átadásaival gyakran kiszolgálja csapattársait, és a kapu előtt is eredményes. Az őszi szezon alatt eddig 12 mérkőzésen 7 gólt szerzett, ezzel jelenleg a csapat legjobb góllövője.

Szabó Benett edzője: Máté Zsolt a gútaifutbal klub U15 csapatának tagja. Az U15-ös csapat bal hátvédje, aki védekező középpályás poszton is gyakran szerepel. A tavalyi évben egyike volt azoknak a játékosoknak, akik a legtöbb edzésen vettek részt, ezért a klub különdíjjal jutalmazta.

Richter Bíborka is ezüst sávos besorolást kapott Edzői: Fekete Ákos és Vincze Ferenc a gútai Judo klub tagja. Bíborka a Szlovák bajnokságon 3. helyezést ért el.  A Bazini olimpiai reménység tornán a 2. helyen szerepelt.

Bagita Áron a birkózó klub tagja, edzői: Keszeli Gábor, Gőgh Mihály é sBagita Zsolt, a szlovák diák liga 3. helyezett csapatának legsikeresebb tagja, több nemzetközi versenyen szerzett érmeket.

A legfényesebben az aranysávosok ragyogtak, Zakály Rebeka két sportban is jeleskedik. A Teremkerékpárosok, és kézilabdások közt is. Mindkét klub oszlopos tagja. Teremkerékpárban Hajdú Andrea és Źibrita Natália az edzői, az Európa bajnokságon a 19. helyet szerezte meg, a szlovák bajnokság és a magyar bajnokságon bronzérmes lett. Kézilabdában az edzői: Mahor Mihály és Morvay Tibor. A 2023 év legjobb gól lövője 119 góllal.

Aranysávosok közt kapott helyet Hrabovská Petra is, akit Kiss Tibor, Samu Lóránt, Balázs Zoltán, Kiss Artúr edzenek, a Taiyo karate klub sportolója. Eredményei: SHITO RYU stlílusbanKata Világ bajnoki 1. és Kumite Világ bajnoki 3. helyezett, több országos és nemzetközi bajnokságon állt dobogón.

Góth Tamást Keszeli Gábor, Gőgh Mihály és Bagita Zsolt edzi,  a birkózó klub sportolója. Eredményei: Szlovák bajnok U15 kategóriábanszabadfogásban, bronzérmes kötöttfogásban, több nemzetközi tornán szerzett érmet.

Čiernik Emily a gútai Judo Klub színeiben versenyzett,edzői: Fekete Ákos, Benkócky Marian és Vincze Ferencz.

Eredményei: A Kerületi bajnokságon 1. helyezést ért el. A galántai nemzetközi tornán 1. helyezést ért el. A nemzetközi versenyeken, Léván, Gútán, Pozsonyban, és Malackában 13tornán12 alkalommal szerzett érmet.

A 15 év feletti sportolók is megszámlálhatatlan érmet hoztak haza Gútára.

A díjazottak bronzsávos besorolásban: Forró Dániela gútai futballklub U19 csapatának tagja, edzője a felnőtt csapatban: Cingel Zoltán, a serdülő csapatban Máté Zsolt. A 2023-as év első felében még az U19-es serdülő csapat tagja és egyben csapatkapitánya is volt. Az év második felében már csak a felnőttek között játszott.

Szépe Natália a Teremkerékpár klub tagja, Művészi teremkerékpáros, edzője: Hajdú Andrea eredményei:Európa bajnokság 19. hely, Szlovák bajnokság 4 és a magyar bajnokság 6 helye. Világkupa versenyeken is szép eredményeket ért el.

Halász Rebeka a Re Dance tánccsoport táncosa, edzője Benkő Vivien, a világbajnokságon a 16. helyezést érte el. Nemzetközi versenyeken latin-amerikai táncokban technikai és show táncban jeleskedik.

Ezüst sávosok lett: Csente Sándor a Gútai kézilabdaklub tagja,edzője Gőgh Péter, ifiként a szlovák válogatott tagja volt kapusként, jelenleg az egyik legjobb átlövőként játszik az I. ligás férfi csapatban. A lőtt gólok száma 97.

Tánczos Márton a Gútai Judo klub sportolója. Edzői: Fekete Ákos és Vincze Ferenc.  7 évesen kezdett el judózni és már abban az évben megnyerte első aranyérmét. Azóta folyamatosan kiemelkedő eredményeket ért el. A Szlovák bajnokságon 3. helyezést ért el.

MančíkBrúno a Taiyo karate klub tagja, edzői: Kiss Tibor, Samu Lóránt, Balázs Zoltán, Kiss Artúr. Tavaly a VB-n több érmet is szerzett:  SHITO RYU stlílusbanKata Világbajnoság 2. hely, Kumite világbajnokág 3. hely. Több szlovák és nemzetközi versenyen állt a dobogón.

Aranysávos sportolók közt kapott helyet: Cingel Zoltán a Gútai  felnőtt futballklub tagja, edzője: Mgr. Máté Zsolt. A klub évzáróján a csapat leghasznosabb játékosa díjat kapta. Rengeteg tapasztalattal rendelkezik, fiatal játékosaink példaképe. Ő irányítja a csapat védekezését, középhátvéd poszton szerepel

Lakatos Patrik a Birkózó klub tagja Edzői:Keszeli Gábor, Gőgh Mihály és Bagita Zsolt. 2023-ban ő lett a felnőtt Szlovák bajnok. Nemzetközi és hazai versenyekről is érmekkel tér haza.

Rigó Rebeccaa Taiyo karate klub tagja,edzői: Kiss Tibor, Samu Lóránt, Balázs Zoltán, Kiss Artúr. SHITO RYU stílusban a Kumite világbajnokság bronzérmese, a szlovák bajnokságokon több kategóriában is aranyérmes.

Az egyéni sportok és sikerek mellett mindig fontos a csapatjáték is, több gútai csapat szerepel jól versenyeken, így őket külön értékelte a bizottság. Bronzsávos lett a Kulich Eszter és Rákócza Dóra páros, akik a Teremkerékpár klub sportolói. Edzőik: Hajdú Andrea és Nagy Viktória, tavaly a VB-n az előkelő 6. helyen végeztek, a szlovák és a magyar bajnokság aranyérmesei, a Gúta kupát is ők nyerték meg.

Ezüst sávos besorolást a Gútai futballklub U9 csapata kapott, akiket Németh Péter edz. Legjobb eredményük: a  Szlovák futballszövetség 2. ligájának déli csoportjában a 2 helyen végeztek. A csapat tagjai:Bezúr Barnabás, Čiernik Emily, Dobi Denis, Dobi Ladislav, Ďuráč Erik, Erdélyi Pál, Kostolányi Alex, Rigó Dominik, Rigó Jázmin, Szabó Vince, Szalai Félix, Varga Ádám, Révész Gábor, Samu Botond, Simička Lukas, Tamási Zsombor.

Aranysávba a sportbizottság a fiatalabb diáklányok kézilabda csapatát sorolta, a csapat edzőjeMahor Mihály.

Tavaly a kerületi bajnokság 3.helyét szerezték meg.  A csapat jelenleg 2. helyen áll az országos kézilabda bajnokságon. A csapat tagjai: BogárováTamia, Fördős Emma, Géczyová Julianna, Kürti Sára, Kovács Lilien, Koufakis Miriam, Macejková Katinka, Marosi Alexa, MészárosováZoja, Marosi Csenge Lilla, Miková Krisztina, Matus Kitti, Nagyová Natália, RebrošováSimona, RiflikLilien, Sedláková Sára Elin, Szabó Dóra, Telekes Laura, Vu The Yennih Maja, Zakály Rebeka, Gajdošíková Nina.

A külön díjas sportolók nem Gútán sportolnak, viszont kötődésük van a városhoz.

Különdíjban részesült DenizSapmaz, golfozó, aki Törökországban él szüleivel.  2021-ben a szlovák és a török golf szövetség is felfigyelt rá. Így mindkét országból megkapta a meghívót a válogatottba.2022-ben meg is nyerte a női bajnokságot. 2023-ban Málta női bajnoka továbbá 2023-ban Magyarország női bajnoka is.  Világszinten Deniz most a legjobb 400 női versenyző között van. Európai szinten 18 éves kategória alatt benne van a legjobb 60-ban. Európai szinten 15 éves kategóriában a legjobb 4-ben. Távolléte miatt egy későbbi időpontban veszi át a díjat.

Különdíjat kapott Fekete Ákos is, a gútai judo klub veteránja, aki edzőként is kiváló sportember. Kiemelkedő eredményei: az Európa bajnokságon Szlovéniában bekerült a legjobb 8-ba. Szlovák bajnokságon 2. helyezést ért el.

A 91 éves Páczer Ferenc is kapott díjat, a gútai labdarúgás élő legendája. 1948-ban kezdődött a pályafutása, és már 1951-ben a bajnok csapattagja volt serdülő kategóriában. Ebben az évben debütált a felnőttek csapatában. Csatárként kezdte, de játszott több poszton is. 1958-ban tagja volt a kerületi osztályba feljutó „gútai aranycsapatnak“. Már aktív pályafutása alatt edzőként dolgozott a klubnál, edzette az akkor 16 éves Gőgh Kálmánt is, a későbbi Európa bajnokot, labdarúgásunk legnagyobb alakját. Karrierje csak Gútához kötődik, több ajánlat ellenére is mindig hű maradt városhoz.

????????????????????????????????????

A sport és ifjúságnevelési bizottság elnökének különdíját Izsák Attila a gútai X-Shot lövészklub alapító tagja kapta. 2012-től 2022-ig a vezetőségben titkárként dolgozott. Számos külföldi, de leginkább magyarországi lövőt csábított át a klubba, ezzel is öregbítve Gúta hírnevét. Több nemzetközi verseny főszervezője és főbírája is volt. 2022-ben nyugdíjba vonult. A klubnak a mai napig tiszteletbeli tagja.

Idén a leghíresebb karitatív sportesemény különdíját is kiosztották, amit a Dögös sprint jótékonysági futóverseny szervezője a Hello Gúta polgári társulás kapott. 2014-ben szervezték meg először a DGSPRINT-et, Tóth Péter, Szalai Árpád és Forgács Attila kezdeményezésében. Az esemény 3 alappillér mentén jött létre: ezek a sportolás, a közösségi összefogás és jótékonykodás. Az első futáson 207 vettek rész és összesen 2908 eurót sikerült adományozni a rászoruló családnak. A szervező csapat az évek alatt kiegészült az alábbi tagokkal: Forró Tibor, Gőgh Judit, Miklós László, Angyal Tamás és Kárpáty Ernő. 2023-ban a DGSprint a 10. születésnapját ünnepelte. Az elmúlt 10 év alatt több 100 segítő, önkéntes, támogató, adakozó, szervezet és neves személyiség állt az esemény mellé, így 10 év alatt 10 családnak közel 60 ezer euróval tudtak segíteni.  2023-ban több mint ezren futottak a jó ügy érdekében.

Az utolsó díjat idén adták át először, hagyományteremtő szándékkal, a Polgármester vándorserlegének díjazottja titok volt, Halász Béla a gálán mondta ki először a nevet, aki megkapja. A díjazott neve felkerül a vándorserlegre és kap belőle egy kisebb másolatot, ezenkívül megkapja Halász Béla polgármester 500 euró értékű utalványát. Halász Béla elmondta: természetesen az aranysávosok közül választott, tudja, hogy jó helyre kerül, 500 euróból rengeteg sporteszköz vásárolható. A díjat Zakály Rebeka kapta meg, aki teremkerékpárban és kézilabdában is kimagasló tehetség.

A díjazottaknak gratulálunk, a város többi sportolójának is sok sikert kívánunk a 2024-es évre.

Vadkerti Neszméri Csilla, dunataj.sk

hirdetés
Previous articleKrasznogorszki merénylet – Putyin: az elkövetők el fogják nyerni büntetésüket
Next articleDrámai hajrában kerekedett felül ellenfelén a Komárom