HAZA RÉGIÓ SJG: Három első hely a járási német olimpián

SJG: Három első hely a járási német olimpián

1474
hirdetés

„Aki nem ismer idegen nyelveket, mit sem tud a magáéról.“      J.W. Goethe

  1. január 19-én került sor a német nyelvű olimpia járási fordulójára, amelyen a Selye János Gimnázium három tanulója is a résztvevők között volt. Ezen a nyelvi versenyen a járási alap- és középiskolák, valamint a nyolcosztályos gimnáziumok legtehetségesebb németes diákjai mérték össze tudásukat, adottságaikat különböző kategóriákban.

Nagy sikerélményben volt részük a selyés diákoknak és felkészítő tanáraiknak egyaránt. Mindhárom indulónk ugyanis az első helyen végzett, és ezáltal bejutott a kerületi német versenyre.

Az 1A kategória győztese Kovarčík Beáta, a „sekundó” (II.N) osztály tanulója, aki első versenytapasztalatait a tavalyi évben szerezte. A 2A kategóriában a már rutinos versenyzőnek számító Kovarčík Sára „kvintós” (V.N) lett a legjobb, aki igényes német nyelvtudásával győzte meg a zsűrit. A 2B kategória első helyezettje, egyben iskolánk legjobb németese, Elek Fanni Mária (IV.D) biztos tudással és tapasztalattal indul a kerületi olimpián. A Nyitrán megrendezésre kerülő megmérettetésen, a 2C kategóriában szintén versenyezni fog Bartalos Angelika  (III.B), s így összesen négyen indulhatnak a Selye János Gimnázium képviseletében.

A tanulók versenyfeladatok megoldásával, némettanáraik, Szénássy Edit és Fekete Judit segítségével fejlesztették képességeiket.

Szé

A képen (balról): Elek Fanni Mária, Kovarčík Sára, Szénássy Edit tanárnő és Kovarčík Beáta

 

dunataj.sk

hirdetés