HAZA RÉGIÓ Selyés szavalók Debrecenben

Selyés szavalók Debrecenben

1131
hirdetés

A 2017-es évben a Debreceni Zsidó Hitközség, Debrecen Városa és a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége immáron 19. alkalommal rendezte meg a dr. Kardos Albert Nemzetközi Vers- és Prózamondó Versenyét, melynek a Debreceni Zsidó Hitközség székháza adott otthont október 22-23-án.

A Szabó Magda által megálmodott és elindított verseny idén is hasonló forgatókönyv szerint folyt, mint az elmúlt években: a vasárnapi elődöntőket hétfőn a döntő követte. Szintén hétfőre maradt az eredményhirdetés s az azt megelőző gálaműsor. A hagyományosan négy – gyermek, ifjúsági, felnőtt és szépkorú – kategóriában zajló verseny tavaly egy ötödikkel, az énekelt versekkel bővült. Az évről évre növekvő versenyzőgárda idén rekordot döntött: 52 produkciót láthattunk-hallhattunk. Az állandóság és a hagyomány követése nemcsak a verseny menetében figyelhető meg. Főleg a felnőtt és a szépkorú kategóriában évek óta visszatérő szavalókkal is találkozhatunk – nagyon érdekes és izgalmas figyelemmel követni vers-, ill. prózaválasztásukat, repertoárjuk bővülését, mely hűen tükrözi pillanatnyi lelkiállapotukat is. A gyermek és ifjúsági kategóriában az az izgalmas, hogy szinte évente új arcokkal, tehetséges szavalókkal ismerkedhetünk meg. Akár új, akár már jól ismert versenyzővel találkozik az ember, egyben biztos lehet: a Kardos-szavalóversenyen baráti, szinte családias a hangulat. S ezt a kellemes közeget nagyban elősegítik a debreceni hitközség munkatársai és Zámbori Edith irodavezető. Nekik köszönhető az oldott versenyhangulat, a kitűnő vendéglátás, a finom ételek, a kényelmes elszállásolás.

Tény, hogy egy verseny legfontosabb szereplői maguk a versenyzők; ám – ha már verseny – nagy hangsúlyt kap a bírálóbizottság is. Az ő szakmai felkészültségük, elvárásaik nagyban meghatározzák a verseny színvonalát, sőt a versenyzőknek és felkészítőiknek útmutatóul szolgálnak a jövőt illetően is. Szakmai felkészültségben és művészi színvonalban idén sem volt hiány a debreceni szavalóversenyen.

A zsűri munkáját annak elnöke, dr. Feuermann László magyartanár, a Debreceni Zsidó Hitközség elnökhelyettese irányította.

A zsűri tagjai voltak: Fohn Veronika – magyartanár

Kreislerné dr. Grósz Zsuzsanna, a Debreceni Zsidó Hitközség elnökhelyettese

Lang Eszter – képzőművész

Muzsnay Árpád, az Erdélyi Magyar  Közművelődési Egyesület főtanácsosa.

A Selye János Gimnáziumot idén három szavalónk képviselte. A gyermek kategóriában (14 éves korig) Fiala Tímea terciós és Fekete Lujza secundós, míg az ifjúsági kategóriában (14–18 év) Jankulár Tamás III.A osztályos diákunk versenyzett. Elfogulatlan felkészítőként mondhatom, hogy diákjaink az elmúlt évekhez hasonlóan és az elvárásoknak megfelelően teljesítettek, s idén is büszkék és elégedettek lehetünk az elért eredményekkel:

Fekete Lujza a 2. helyen végzett, Jankulár Tamás pedig 1. helyezett lett.

Nagy erőbedobással készülünk a jövő évi versenyre, hisz 2018-ban a dr. Kardos Albert Nemzetközi Vers- és Prózamondó Verseny jubileumi XX. évfolyama kerül megrendezésre, mely egyben tisztelgés lesz Szabó Magda élete és életműve előtt.

Spátay Adriana
magyartanár, a diákok felkészítője

hirdetés