HAZA HÍR-MIX Selye-díjas diákunk vietnami sikerei

Selye-díjas diákunk vietnami sikerei

883
hirdetés

gergely-lajos-vietnamban1sjgknA komáromi Selye János Gimnázium volt és jelenlegi diákjai között szép számmal találunk olyanokat, akik különböző országos vagy nemzetközi versenyeken képviselték iskolánkat. E tanulók között szerepel Gergely Lajos is, aki idén nyáron sikeresen szerepelt a Vietnamban megrendezett Nemzetközi Biológiaolimpián.

Az idáig vezető út korántsem volt könnyű, Lali és a biológia közötti törhetetlen kapcsolat viszont már kisgyerekkorában is fellelhető volt, hiszen az óvodában is érdeklődést tanúsított az emberi test működése iránt. Óvónője szerencsére ugyanilyen lelkesedéssel vezette őt ezen az úton, erőt és időt nem spórolva tanítgatta óvodását. A biológiával való viszonya az évek során pedig csak tovább erősödött, így a gimnáziumi éveire már egyértelművé vált, hogy ezzel a tudományággal szeretne foglalkozni. A biológiaórákon és -szakkörön felfigyelt rá tanára, RNDr. Holczhei Árpád is. Lali már akkor kiemelkedett társai közül, hiszen kiválóan össze tudta kapcsolni az elméletet a gyakorlattal, e mellett pedig szinte fanatikusan rajongott a biológiáért.

A biológiaolimpiákon és kémiaversenyeken már éveken keresztül részt vett, fokozatos fejlődését a versenyeken való eredményei is jelzik: 2013 óta a biológiaolimpiák eredményes megoldója volt, végzett országos 12. és 10. helyen, mígnem a 2015/2016-os tanévben országos negyedik lett, amivel továbbjutást nyert a hanoi Nemzetközi Biológiaolimpiára is.

A versenyre való felkészülés a pozsonyi Comenius Egyetemen zajlott, amely során két összpontosításra került sor: az országos versenyen az első nyolc helyen végzett versenyző egy héten keresztül elméleti előadásokat hallgatott, melyek végén egy teszt kitöltése várt a fiatalokra. Az eredmények alapján választották ki azt a négy versenyzőt, aki a szlovák válogatott tagjaként kiutazhatott Vietnámba. A második összpontosítás már a gyakorlati felkészülésre fókuszált.

gergely-lajos-vietnamban2sjgknLali elbeszélései alapján a hanoi biológiaolimpia rendkívül színvonalasra sikeredett, mind a versenyfeladatokat, mind az egyéb programokat tekintve, hiszen egy hét alatt több kiránduláson is részt vettek. Maga a verseny két napig tartott, ahol a több mint 250 versenyzőre a biológia több tudományát is érintő elméleti feladatok és laboratóriumi gyakorlatok is vártak.

Lali sikerei között mindenképpen említésre méltó továbbá a Tudományos diákkörök 16. Kárpát-medencei konferenciáján (TUDOK) való szereplése, hiszen a Gilbert-szindróma – Banális betegség genetikai alappal című munkájával az orvostudomány-géntechnológia szekció nagydíjasa lett. A molekuláris genetika területén végzett kutatásainak alapját 100 nyálminta vizsgálata, ill. az azokra épülő DNS-vizsgálat képezte.

Lali idén májusban érettségizett iskolánkban, szeptembertől már a pozsonyi Comenius Egyetemen orvostanhallgatóként folytatja tanulmányait, kutatásait viszont az egyetem mellett is folytatni szeretné. Ehhez kívánunk Neki további sok sikert, erőt és kitartást!

 

Vajányi Orsolya
a Selye János Gimnázium tanára

 

dunataj.sk

hirdetés
Previous articleHangulatjelentés a Komáromi Kamarazenekar XVIII. Nemzetközi Mesterkurzusa záróhangversenyéről
Next articleElhunyt Tóth Károly