HAZA HÍR-MIX Piaci árusként alkudoztak a komáromi képviselők az Aranyhordó épületéről…

Piaci árusként alkudoztak a komáromi képviselők az Aranyhordó épületéről…

1505
hirdetés

A szecessziós szálloda is a poliklinika sorsára jut?

Ahogy az már megszokottá válik, ismét monstre jellegű lesz a komáromi önkormányzat idei első ülése. Múlt héten csütörtökön döntöttek többek között a Lehár nevét viselő parkban álló Grand kávéház és Aranyhordó szálló épületének sorsáról. Szinte véget nem érő vita után megszületett a döntést: A város 600 ezer euróért kínálja fel eladásra.

Mint ismeretes Komárom egyik legszebb épületét a magyar állam vásárolta meg a Selye János Egyetem számára, viszont az épület évek óta kihasználatlanul állt, csupán a földszínti helyiségeket használják kereskedelmi célokra. Az egyetem és a város közötti megállapodás alapján az Aranyhordó épületét cserébe az egyetem épületei alatti rendezetlen telkekért adta át, ám a csere a földhivatalban még nem volt bejegyezve, így már az is megkérdőjelezhető, hogy a város tulajdonában levő épületet hogyan lehet eladásra felkínálni?
A város főépítészete, Csémy Krisztián eleve nem javasolta az épület eladását, mert az felbecsülhetetlen építészeti remekmű, amelynek értékét csak úgy lehet fenntartani, ha az városi tulajdonban marad. Több képviselő is hangsúlyozta, hogy a bérbeadás a legjobb megoldás, mert így nem herdálnák tovább a városi vagyont.
Azok, akik sürgették az eladást, arra hivatkoztak, hogy nem szeretnék, ha a város egy további színfoltja is a poliklinika épületének sorsára jutna.
Az Aranyhordó épületének felújítása többmilliós beruházást igényelne, erre azonban a városnak nincs pénze. A kikiáltási ár körüli vita piaci kofák alkudozásává fajult, s végül a hivatalos becslési árat (559 ezer euró) jelképesen megközelítve, 600 ezer eurós kikiáltási árat hagytak jóvá a képviselők. Az esetleges vevőknek azonban tudniuk kell, hogy műemlékről van szó, ezért az épület felújítása csak az előírásokkal összhangban végezhető el.

Szavazás előtti felszólalásában dr. Keszegh Margit figyelmeztette a képviselőket, hogy nem illik olyasmit eladni, ami hivatalosan még nincs a város tulajdonában, illetve a nyilvános árvita hatására az érdeklődők is levihetik a licit összegét…

 

DUNATÁJ HETILAP 7/2018

KÉP: pixabay.com

 

hirdetés