HAZA RÉGIÓ Óriási komáromi gasztro-siker!

Óriási komáromi gasztro-siker!

667
hirdetés

Az elmúlt hétvégén rendezték meg a Felvidéken, közelebbről Kamocsán, Szlovákia egyik legnagyobb hagyományú gasztronómiai fesztiválját. Az eseményen a komáromi Jókai palacsintát is kóstolhatta zsűri, na és persze a népes számú érdeklődő.

– Eleve örültünk, hogy meghívást kaptunk erre a nagyszabású rendezvényre, de azt, hogy két díjat is sikerül majd elhoznunk legmerészebb álmainkban sem gondoltuk volna – mondta Proczeller Tamás, a KomGasztro című sorozat házigazdája.

Pedig így történt. A neves szakemberekből álló zsűri nem csupán a Közönségdíjat, de az Arany Fakanál díjat is odaítélte a Jókai palacsintának!

– Nagyon büszkék vagyunk, és persze köszönettel tartozunk mindazoknak, akik segítették és segítik munkánkat, és ezzel is hozzájárulnak, szeretett városunk, Komárom hírnevének öregbítéséhez, úgy a határainkon belül, mint azon túl – tette hozzá a Tourinform Iroda vezetője.

A KomGasztro című műsort tavaly indította útjának a Komáromi Városmarketing és Turisztikai Kft. működtetésében lévő Tourinform Iroda. Az első évadban helyi éttermeket látogatták végig, a második, főzős-évad végén pedig Sági Szilárd gasztrokibic komáromiak felkérésére megalkotta a város új ételét, a Jókai palacsintát, mely idén a Komáromi napokon debütált a nagyközönség előtt.

A díjnyertes fogás története ezzel persze még korántsem ért véget. A jövő esztendő közepén egészen különleges akcióra készül a csapat…!

komarom.hu

hirdetés
Previous articleKomáromba látogatott a kulturális miniszter
Next articleA mindenkor helytálló értékteremtő