HAZA BELFÖLD Matovič felajánlotta lemondását a pénzügyminiszteri posztról

Matovič felajánlotta lemondását a pénzügyminiszteri posztról

382
hirdetés

Igor Matovič (OĽANO) felajánlotta lemondását az SaS-nek a pénzügyminiszteri posztról. Cserébe azt várja, hogy a párt visszavonja a kormány elleni bizalmatlansági indítványát, továbbá támogatja a 2023-as költségvetés elfogadását. Matovič ezt csütörtöki sajtótájékoztatóján jelentette be.
„Az ajánlatom akkor érvényes, ha az SaS képviselői visszavonják a kormány elleni bizalmatlansági indítványt és megszavazzák a beterjesztett állami költségvetés tervezetét, miáltal az emberek nem lesznek továbbra is a politikai játszmák túszai” – jelentette ki Matovič. Emlékeztetett, hogy fő politikai céljuk az, hogy félreállítsák a korrupt politikusokat, és a megmentett közpénzeket elsősorban a gyereket nevelő családoknak adják.
„Sosem hátrálok meg a gonoszság előtt, de számomra még fontosabbak a túszok. Ma pedig Szlovákia minden állampolgára túsz” – tette hozzá. Szerinte a kormány megbuktatása most teljes káoszt eredményezne, a költségvetés-tervezet elvetése pedig gazdasági károkat okozna.
Matovič emlékeztetett, hogy az SaS konstruktív ellenzékiséget ígért. „Ma délután 17 órakor a kormány sorsáról döntenek a korrupciós maffia szavazatai, amely ellen annak idején közösen harcoltunk. Továbbá olyan emberek szavazatai, akik saját magukat nevezik fasisztának, végső soron pedig egy olyan ember szavazatán fog múlni minden, akinek rejtélyes módon estéről reggelre megváltozott a lelkiismerete” – jelentette ki az OĽANO elnöke.

TASR

KÉP: facebook

hirdetés
Previous articleA komáromi és a környékbeli véradókat díjazta a Szlovák Vöröskereszt helyi képviselete
Next articleHeger: Ha az SaS-nek fontos az ország, remélem, elfogadja Igor Matovič ajánlatát