HAZA HÍR-MIX Letelt az első száz nap! (2.)

Letelt az első száz nap! (2.)

830
hirdetés

Lapunk múlt heti számában közöltük annak a beszélgetésünknek az első részét, amelyet Stubendek László mérnökkel, Komárom polgármesterével készítettünk. A riport apropóját az adta, hogy száz nap telt el polgármesterré való választásától, tehát ideje volt beszámolni az első sikerekről, illetve az elvárásokról.

STUBI♦ Komárom tespedésének több mint tízéves időszakát elsősorban a munkanélküliség okozta. A választók elsősorban
erre a problémára várják az orvoslást… A polgármester egyetértően bólintott. – Tisztában vagyok azzal, hogy a lakosság döntő többsége számára a fő problémát a munkahelyek alacsony száma, a város és az egész régió életszínvonalának viszonylagosan alacsony volta jelenti. Az elmúlt időszak során számos üzletemberrel, kisebb és nagyobb vállalatvezetővel, potenciális nagybefektetőkkel volt alkalmam tárgyalni esetleges helyi szerepvállalásukról. Anélkül, hogy üzleti titkokat lepleznék le, kijelenthetem, hogy a közeljövőben több száz új munkahely létrejöttére van reális esély, első körben az SK-Cont és a Relax 2000 cégek jóvoltából. Erről remélhetőleg hamarosan sajtótájékoztató keretében tudunk bővebben beszámolni. Természetesen a dél-komáromi ipari parkban a Microsoft cég kivonulása miatt kialakult helyzettel is foglalkozni kell. Molnár Attila polgármestertársammal gyakorta tárgyalunk. Tárgyalásaink legfontosabb témáját az ottani munkalehetőségek képezik. Amennyiben új nagyberuházó érkezne Dél-Komáromba, biztosan szükség lesz az észak-komáromi képzett szakemberekre, s ez tovább segíti a munkanélküliség problémájának megoldását. Amire viszont magunknak kell megoldást keresnünk, az a város mikrokörnyezete. Komárom számos részén továbbra is komoly kihívást jelent parkolóhelyet találni. Különösen bosszantó ezzel a problémával szembesülni reggel, autóbuszra vagy vonatra sietve a pályaudvaroknál. Ezen a téren jó hírrel szolgálhatok: a Forex cég erőteljes közreműködésével új parkolóhelyek kerülnek kialakításra a vasúti és autóbusz-pályaudvart összekötő lépcső alatti, eddig civil forgalomtól elzárt részen. Reméljük, hogy ez a városrendezési átalakítás hatékonyan megoldja az itt parkolni szándékozók nehézségeit.
♦ A komáromi választók arra is kíváncsiak, hogy mikor kerül sor a városi hivatal munkájának átszervezésére? – Ahogy arra a kampány során is ígéretet tettem, belekezdtünk a városi hivatal átszervezésébe, annak hatékonyabbá tételébe. S hogy mit értünk el eddig? A teljesség igénye nélkül: új vezetési rendszert vezettünk be, új szervezési struktúrát dolgoztunk ki, elkészült az etikai kódexünk, új kollektív szerződés készül, a fogadóórák száma bővült, hivatalos könyvvizsgálat vette kezdetét, s fegyelmi eljárás indult számos városházi alkalmazottal szemben a szerződésben foglaltak megsértése miatt. Hamarosan pályázatokat írunk ki különböző vezetői posztok betöltésére, így arra kérem a komáromiakat, hogy továbbra is kövessék figyelemmel a városi hivatal honlapját – mondta a polgármester. A továbbiakban kitért a városszépítés kérdéseire is. – Városunkban mindig fontos szerep jutott a környezetvédelem és a sport problémakörének. Ahogy arról a tevékenységemet figyelemmel kísérők már értesülhettek, komoly munkálatok vették kezdetüket az Öregvár területén, melyek célja a terület erőteljes talajszennyeződés megszüntetése, a földbe szivárgott szennyezőanyagok és a fertőzött talaj eltávolítása. Fontosnak érzem elmondani, hogy ez a projekt még az előző ciklusban indult, de a ténylegesen is látható, markáns tevékenység a napokban vette kezdetét. Ugyancsak idén kerül sor a „madzagosi” szemétlerakat felszámolására, a hulladék elszállítására, s a terület megtisztítására. S végül, de egyáltalán nem utolsósorban egy rövid hír a beszélgetés végére: a közeljövőben teniszpályák létesítésére kerül sor a Holt-Vágnál, ahol e sport szerelmesei számára nyílik lehetőség hódolni szenvedélyüknek. Nyugodt lelkiismerettel merem kinyilvánítani, hogy Knirs Imre és Keszegh Béla alpolgármesterekkel karöltve szüntelenül azon dolgozunk, hogy élhetőbb hellyé tegyük Komáromot. Elvárjuk viszont
a lakosságtól, hogy szavak és tettek szintjén egyaránt kapcsolódjanak be Komárom megújításába. Száz nap után is meggyőződésem, hogy bár rengeteg a buktató és ellenerő, de közösen elérhető a hőn áhított cél.

DUNATÁJ HETILAP

hirdetés
Previous articleJeep Renegade 1.6 Multijet Limited 4×2: Az utcai verzió
Next articleÖtödik alkalommal ülésezett a gútai képviselőtestület