HAZA DUNATÁJ Látványtervek már vannak…

Látványtervek már vannak…

1099
hirdetés

A tervező, vagy a megbízó szakadt el a realitástól?

STRANDKomárom a látványtervek városa. Korábban – horribilis összegért – készült tanulmány egy új kikötőről, most pedig csaknem 20 ezer euróért egy álomfürdőről. Legalábbis abban biztosak vagyunk, hogy aki a tervjavaslatot elkészítette, vagy szívesen álmodozik, vagy pedig nem ismeri a város igényeit, lehetőségeit.
Az történt ugyanis, hogy Juraj Bača képviselő javaslatára egy tervezőiroda elkészítette a komáromi fürdő fejlesztési látványtervét. Mindezzel nem is lenne baj, ha utólagosan nem derül ki, hogy a tervezőiroda munkatöltetében nem szerepel urbanisztikai tevékenység, s a kért javadalom még a legoptimálisabb feltételek mellett is csaknem a duplája, mint amennyiért más, engedéllyel rendelkező cégek a munkát elkészítették volna. Vagy a megrendelő, vagy pedig a tervezőiroda légvárépítő tevékenységét igazolja egyébként az is, hogy napi ezer(!) vendéggel számoltak, viszont csak egy 25 m-es medencével bővítenék a fürdőt! A fürdő feltételezett kivitelezése egyébként 7 millió euróba kerülne. Hogy miből és honnan, az örök talány marad. Mindenesetre a képviselők javasolták a tervezet kifizetését…

DUNATÁJ HETILAP

fotó: facebook

hirdetés
Previous articleDiószegen ünnepelt a Csemadok
Next articleÁtadták a Harmónia-díjat