HAZA BELFÖLD Közmunkához kötik a szociális juttatásokat

Közmunkához kötik a szociális juttatásokat

847
hirdetés

szlovak-parlament03 A parlamenti képviselők újfent megszavazták a rászorulók megsegítéséről szóló törvényt, amelyet Ivan Gašparovič köztársasági elnök visszaküldött a parlamentbe. A szavazás során a képviselők az államfő valamennyi javaslatát elutasították. 2014 januárjától tehát hatályba lép a törvény, amelynek értelmében csak azok a rászorulók jutnak a 61,60 eurós összegű szociális támogatáshoz, akik havonta 32 órát különböző települési közszolgáltatások vagy jótékonysági tevékenység formájában közmunkában ledolgoznak.
A köztársasági elnök azonban úgy véli, a törvény eme rendelkezése nincs teljesen rendben, mivel az alkotmány értelmében minden rászorulót megillett a segítség, amely az alapvető életfeltételek biztosításához szükséges, egyúttal senki sem kényszeríthető a közmunkára. Az államfőnek kétségei vannak azzal kapcsolatban, hogy a megszavazott törvény összhangban van-e az alkotmánnyal. Véleménye szerint a törvényben a kisebb közszolgáltatások fogalmát is definiálni kellett volna, vagy legalábbis meg kellett volna határozni az illetékes jogi előírásra való utalást.
Gašparovič ezért azt javasolta, hogy a parlament az újbóli megtárgyalás során úgy szavazza meg a törvényjavaslatot, hogy kihagyja belőle az igénylés egyik feltételét, a település vagy a település által fenntartott költségvetési szervezet, illetve járulékalapú szervezet számára végzett kisebb közszolgáltatásban való részvételt.
A törvénymódosító javaslat beterjesztője, Ján Richter (Smer-SD) munkaügyi miniszter szerint a rászorulók megsegítéséről szóló törvényjavaslattal a tárca a munkanélkülieket is motiválni szeretné, hogy megmaradjanak a munkavégzési szokásaik és képességeik.
A Smeren kívül a törvényjavaslatot az ellenzéki Egyszerű Emberek és Független Személyiségek is támogatta, az SDKÚ-DS képviselői, Ľudovít Kaník és Viliam Novotný viszont tökéletlennek tartják azt, ennek ellenére már a vita során jelezték, hogy támogatni fogják. „Kezdjen csak működni a törvény, és az élet majd megmutatja, miben vannak a hiányosságai” – jelentette ki Kaník.
Lucia Nicholsonová (SaS) azonban alkotmányellenesnek tartja, ezért nem támogathatja. Még a szavazás előtt megjegyezte, hogy pártja alkotmánybírósági beadvánnyal él majd a jogszabály ügyében.

TASR nyomán dé, Felvidék.ma

hirdetés