HENRIK IBSEN
A NÉP ELLENSÉGE
Fordította: Kúnos László
Bemutató 2017. február 3-án a Komáromi Jókai Színházban
AZ ELŐADÁS SZINOPSZISA
Egy kisvárosi orvos rádöbben, hogy a helyi fürdő forrásai mérgezettek, és látogatóit súlyos fertőzés veszélyezteti, hacsak nem építik át a fürdőt ellátó vízvezetékrendszert. A fürdő azonban a város legfőbb bevételi forrása: erre épül a lakosság nagy részének jövedelme és a helyi politikai elit hatalma. Az átalakítások sok pénzbe kerülnek, ezek végrehajtásához be kéne zárni a fürdőt, ami a nyári szezon és a választási kampány küszöbén képtelenségnek tűnik. A várost vezető polgármester ráadásul az orvos testvére, aki a fürdő megépítésekor az olcsóbb megoldást választotta – ha fény derül a tévedésére, az biztos vereséggel jár a közelgő választásokon. Doktor Stockmannak, ha ki akar állni a szakmai igazság mellett, nem csak saját testvérével kell szembeszállnia, de az anyagi biztonságot féltő családjával, és szép lassan az egész várossal.
Ibsen 1882-es darabját egy újságban megjelenő rendőrségi hír nyomán írta. Hasonló, korrupciós ügyek hírével naponta találkozunk a médiában. De mi áll egy tényszerű történet mögött az emberi viszonyok szintjén? Milyen a hatalom természete? Mi az igazság, amikor azt egymásnak ellentmondó tényezők alakítják? Ibsen drámája azzal az általános, mégis éles kérdéssel szembesít, hogyan érdemes élnünk.
Koltai M. Gábor, az előadás rendezőjének gondolatai:
A darab 1882-ben született. Ma már mások a fogalmaink a korrupció működéséről és a városi, állami (vagy nemzetközi) szintű hatalomtechnikákról. A politika és a sajtónyilvánosság hasonlóan feszül egymásnak vagy fekszik össze, mint 1882-ben, de másképpen értesülünk róla; az elhallgatásra ítélt ügyek (a legkülönfélébb összeesküvéselméletekkel összekeveredve) előbb-utóbb felbukkannak az interneten, a mozifilmek és a tévésorozatok pedig minden színdarabnál részletesebb képet festenek a korrupció és a politikai manipulációk természetéről ‒ miközben réges-rég cinikus meggyőződésünkké vált, hogy semminek nincs semmilyen következménye, a „demokrácia” címkéje alatt úgyis mindenki azt tesz, amit akar, amíg van elég pénze és hatalma érdekei érvényesítéséhez.
Miről szólhat ez a 19. századi történet egy megváltozott világban? Mindenekelőtt arról, hogyan veszünk részt a mindenkori rendszerben, és mivé változtatnak minket percenként meghozandó döntéseink. Meddig megyünk el igazságunk védelmében? Hol végződik a szakmai hitelesség vagy éppen a közérdek pragmatikus képviselete, és hol kezdődik a horzsolt önérzet háborúja saját integritása védelmében? Haszonélvezői vagyunk a hatalomnak, harcos ellenzéke, vagy épp azzal hencegünk, hogy nem érdekel minket a politika, de mindegyik szerepben döntéstől döntésig éljük az életünket, ehhez igazodva rendezzük újra és újra a számunkra meghatározó értékeket, szakma, család, előrejutás, morál, nemzet fogalmait. Már túl vagyunk azon az életkoron, amikor azt hisszük, ezek a fogalmak kompromisszum nélkül összeegyeztethetők, megéltük az illúzióvesztés, a fiatalkori ideák megfakulásának pillanatát, már nem vagyunk olyan biztosak abban, hogy az az ember vagyunk, akinek annak idején látni szerettük volna magunkat. A gyerekeinkre gondolunk, akik még előtte vannak ennek a pillanatnak; arra hivatkozunk, hogy nekik építjük a jövőt, olyan felnőttek próbálunk lenni, akik majd mintaként szolgálnak számukra, és persze szeretnénk őket anyagi biztonságban tudni. Látjuk, hogy ezek sem mindig összeegyeztethető fogalmak, és itt is döntéseket kell hoznunk.
A szereplők nagy része sűrített döntéshelyzetbe kerül a történet során. Térfelet és szerepet választ, hőssé, áldozattá, lázadóvá, vesztessé, nyertessé válik. A darab két szélső pontja a Kapitány, aki a maga belső szabadságával mindvégig kívül tartja magát a város és a felhorgadt értelmiség ügyein, és Billing, aki a maga gátlástalanságával minden rendszerben és élethelyzetben megtalálja a maga számítását. Mindenki más folyamatosan döntéseket hoz erkölcs és praktikum kibékíthetetlen kettőssége mentén, és ezekben a döntésekben sérül, mert szükségképpen veszít valamit. A Kapitánynak és Billingnek nincs mit veszítenie, mert nem teszik kockára az integritásukat.A többiek eljátsszák a maguk játékait a rendszer lebontásáról vagy megtartásáról. De a valódi tét nem az, hogy sikerrel járnak-e, hanem az, hogy mivé válnak e folyamat során. A rendszert egyébként sem lehet lebontani, mert nemcsak a nagybetűs Hatalom működteti, hanem a közös érdek. Mindenki megtalálja benne a maga morálisan megnyugtató szerepét; a kocsma-ellenzékiek, a fenyegetés alatt fejet hajtó újságírók, akik azért a végsőkig kitartottak, a csendben cinikussá váló idealisták, a történelmi tapasztalatokon edződött realisták ‒ a mi kis mindenkori, országfüggetlen, partiképes és nagyhangú ellenzékünk, amelyik minden cigarettafüstös lakásban, minden forradalomtól átlelkesített szerkesztőségben, minden tüntetésen kiáll az igazság mellett, csak éppen a falig nem megy el. A fal persze, ezt tudjuk, áttörhetetlen és lebonthatatlan. És akkor mi marad? Mi marad annak, aki a végsőkig elmegy, mindent kockáztat és mindent elveszít, beleértve önmagát? És mi marad a győztesnek, aki a hatalom megtartása érdekében mindent beáldozott?
Nincsenek egyszerű és könnyen azonosulható válaszok. A színháznak, ezt sokan leírták már, a bonyolult és nem feltétlenül megválaszolható kérdéseket kell föltennie.
TOMAS STOCKMANN, fürdőorvos Menszátor Héresz Attila m. v.
KATRINE STOCKMANN, a felesége Holocsy Krisztina
PETRA, a lányuk, tanárnő Bárdos Judit m. v.
ANNE STOCKMANN, az orvos nővére,
polgármester Bandor Éva Jászai Mari-díjas
MORTEN KIIL, Katrine apja Fabó Tibor Jászai Mari-díjas
HOVSTAD, a Népújság főszerkesztője Olasz István
BILLING, a Népújság munkatársa Tóth Károly
HORSTER, hajóskapitány Skronka Tibor
ASLAKSEN, nyomdatulajdonos Mokos Attila
EGY TISZTESSÉGES POLGÁR Németh István
EGY FALON ÜLŐ EMBER Szabó Viktor
EGY NÉNI SZATYORRAL Balaskó Edit
KÖZREMŰKÖDNEK Erdélyi Zoltán, Nagy László,
Rab Zoltán. Sipula Zoltán
GYEREKKÓRUS Fazika Dominika, Kis Lili,
Kontás Orsolya, Majer Jázmin,
Méhes Gergely, Nagy Kincső Angelika
Szabó Fanni, Pálinkás Dorottya
Ügyelő Nagy László
Súgó Leczkési Dóra
Hangtechnikus Görözdi Szilárd és Csicsó Tamás
Fénytechnikus Rózsás Silvia és Tárnok Dávid
Fodrász, sminkes Tóth Simona és Varga Boglárka
Kellékes Kiss Mónika
Korrepetítor Pálinkás Andrássy Zsuzsanna
Dramaturg Varga Anikó m. v.
Díszlet- és Jelmeztervező Szalai Sára m. v.
Szövegváltozat: Varga Anikó m. v
Koltai M. Gábor m.v.
A rendező asszisztense Balaskó Edit
Rendező Koltai M. Gábor m. v.
