HAZA RÉGIÓ Kezdődik a kanyarodósáv építése Koppánymonostornál

Kezdődik a kanyarodósáv építése Koppánymonostornál

557
hirdetés

Történelmi útfejlesztés indul városunkban. A vasúti átjárónál, a Rákóczi rakpart felé balra kanyarodó sáv épül ki. Dr. Molnár Attila városunk polgármestere, Czunyiné dr. Bertalan Judit térségünk országgyűlési képviselője és Barabás Zsolt, a Magyar Közút megyei igazgatója kedden délelőtt a Monostori erődnél tartottak sajtótájékoztatót.

Dr. Molnár Attila kiemelte, ezek a fejlesztések markánsan határozzák meg Komárom jövőjét is. Köszönet a Magyar Közút Nonprofit Zrt. munkatársainak, hogy gördülékenyen sikerült elindítani a projekteket. Az induló fejlesztés Komárom történelmének legnagyobb infrastrukturális beruházását jelenti, a forrás összegére vonatkozóan is. A tavaly nyáron bejelentett városunkat érintő hatpontos kormányhatározatból három, már a megvalósítási szakaszba érkezett.

Komárom kivételes helyzetbe került, történelmi fejlődés megy végbe nálunk! Mindezek a beruházások elősegítik, hogy a komáromiak mindennapjai könnyebbé, kényelmesebbé váljanak, városunk pedig egy igazán szerethető, élhető kiváros legyen – tette hozzá a városvezető.

Czunyiné dr. Bertalan Judit térségünk országgyűlési képviselője hangsúlyozta, a Puskaporosi út felújítási terveire megérkezett a forrás az önkormányzathoz, így a tervezés előkészületi munkálatai is elindulhattak már. Szintén tavaly nyáron született döntés a 13-as útnak, a körforgalom és az M1-es autópálya közötti szakaszának felújításáról. A munkák márciusban kezdődhetnek meg.

Barabás Zsolt, a Magyar Közút megyei igazgatója elmondta, a vasúti átjárónál jelenleg csak egyenes forgalmi sáv van, a későbbiekben itt egy balra kanyarodósáv épül ki, igy a rakpart felé elkerülhető lesz a vasúti átjáró. A csomópont tervezése során összehangolják a közműkiváltásokat, és várhatóan a Monostori erőd előtti csomópont is átépítésre kerülhet. A projekt tartalmazza továbbá az ipari park megközelítését és annak biztonságosabbá tételét az Újszállási út – 1. sz. főút csomópont átépítésével. A 13-as főúti körforgalom és az M1-es autópálya közötti szakasz megújítása március közepe felé indulhat.

A jövőben a koppánymonostori vasúti sorompó kanyarodósávjának építésével, az Újszállási út -1. sz. főút csomópont átépítésével, az ipari parki csomópont kiépítésével, a Puskaporosi út korszerűsítésével, a Komárom–Székesfehérvár autóútvonal fejlesztésével, a molaji vasúti átjárónál felüljáró építésével, valamint a keleti elkerülőút megépítésével a teljes belvárosi közlekedés gördülékenyebbé válik.

 
 
komarom.hu
 
hirdetés
Previous articleAmiért az önkormányzatok hevesen és jogosan tiltakoznak
Next articleLegendás tanárok arcképcsarnoka a Selye János Gimnáziumban