Kiállítás a Limes galériában
A jezsuita szerzetesrend komáromi tevékenységéről és Pázmány Péter munkásságáról nyílt november 6-án kiállítás a Limes Galéria Dúdor Istvánról elnevezett karzati részében, a Harmonia Sacra Danubiana egyházzenei és egyházművészeti rendezvénysorozat részeként.
Mint ismeretes, a jezsuita rend, teljes nevén Jézus Társasága, Loyolai Szent Ignác alapította római katolikus férfi szerzetesrend, mely nevelői, missziós és jótékonysági tevékenységéről vált ismertté. Eleinte sokan tekintették az ellenreformáció legfőbb eszközének, később pedig vezető erőnek az egyház megújításában. Magyarországra 1561-ben érkeztek az első jezsuiták, ahová a Nagyszombati Kollégium vezetésére hívták meg őket, amelyet a szintén jezsuita Pázmány Péter fejlesztett egyetemmé 1635-ben. Még ugyanebben az esztendőben (bár más források, nevezetesen Borovszky Samu szerint korábban, már 1624-ben megjelentek városunkban) hívja őket Komáromba gróf Althán Adolf komáromi várparancsnok hitbuzgó katolikus feleségének ösztönzésére. A házaspár anyagi támogatásával is elősegítette, hogy a jezsuiták kellőképpen gondoskodhassanak a gyermekek vallásos és tudományos neveléséről. Érdekességként kell még megemlítenünk, hogy jezsuita hittérítő volt a 18. században a komáromi Brentán Károly, aki 14 évet töltött Amazónia indiánjai között, ő volt az első magyar, aki bejárta az Amazonas folyamvidékét. 1744-ben megválasztották az ottani rendtartomány elöljárójává. A jezsuiták jelentős szerepet játszottak Komárom művelődéstörténetében, majd amikor 1780-ban II. József eltörölte a jezsuita rendet, komáromi templomuk, rendházuk és iskolájuk a bencés rendieké lett. Mindazoknak, akiknek ezzel a rövid ismertetővel sikerült felkelteni érdeklődésüket, ajánljuk a kiállítás anyagának megtekintését.
-nkzs-
DUNATÁJ HETILAP