HAZA BELFÖLD Járási szinten egyeztet az MKP és a Most-Híd a megyei választások kapcsán

Járási szinten egyeztet az MKP és a Most-Híd a megyei választások kapcsán

787
hirdetés

A pártjaik közötti, járási szintű egyeztetések ösztönzésében állapodott meg a megyei választásokon való együttműködés kapcsán Berényi József, a Magyar Közösség Pártja (MKP) és Bugár Béla, a Most-Híd elnöke kedden Pozsonyban.

A megállapodás lényege, hogy a jövőben mindkét párt központilag fogja ösztönözni járási szervezeteit arra, hogy azok megegyezéseket kössenek az ősszel esedékes megyei választásokon való együttműködésről.
Az őszi megyei választások lehet az első olyan alkalom, amelyben a két párt együttműködési megállapodásra juthat a Most-Híd alapítóinak az MKP-ból való távozása óta.
Berényi József és Bugár Béla keddi egyeztetése a két párt elnökeinek az első pártszintű találkozója volt a tavaly márciusi parlamenti választások óta, és annak eredményét mindkét párt vezetője fontos előrelépésként értékelte.
A mostani megegyezés főként azon a téren jelent elmozdulást, hogy míg korábbi álláspontja szerint a Most-Híd vezetése a megyei szintű koalíciók létrejöttét támogatta, és felfüggesztette a járási szintű egyeztetéseket, most támogatni kívánja a járási szintű megállapodások megszületését is. Az MKP viszont az egyes régiók között tapasztalható jelentős eltérésekre hivatkozva, a tárgyalások kezdetétől a járási szintű egyeztetéseket ösztönözte.
Berényi József, az MKP elnöke a találkozót követően az MTI-nek azt mondta: örül annak, hogy már mindkét párt támogatja a járási szintű egyezségek létrejöttét ott, ahol erre hajlandóság van. Így azok a járások, ahol az együttműködés még nem alakult ki, nem akadályozzák a megegyezés létrejöttét ott, ahol erre megvan az akarat – tette hozzá. Az MKP számára elsősorban azokban a járásokban fontos az egyezségek létrejötte, ahol a magyarság aránya 50 százalék alatti és így a magyarság képviselete veszélyeztetetté válhat – hangsúlyozta, rámutatva arra, hogy ez a gyakorlatban a dunaszerdahelyi és a komáromi járás,t illetve a párkányi választókörzetet leszámítva minden régiót érint.
„Megegyeztünk abban, hogy azokban a járásokban, ahol látunk lehetőséget az együttműködésre, mert tudjuk, hogy megyei szinten már nem kerül sor megállapodásra, központilag is ösztönözni fogjuk a járási vezetőket arra, hogy ahol lehet, egyezzenek meg” – mondta a találkozót követően Bugár Béla, a Most-Híd elnöke. Hozzátette: minden járásban szorgalmazni fogják az egyezség megszületését.
A járási szintű tárgyalások várhatóan április végéig lezárulnak. Ezt követően, de még a pártok járási szervezeteinek májusban sorra kerülő konferenciái előtt a két párt elnökei újból tárgyalóasztalhoz ülnek.

MTI

hirdetés
Previous articleA második félidő most kezdődik…
Next articleXII. VOX HUMANA énekkari fesztivál