HAZA HÍR-MIX Idén Schneider Zoltán kapta a Kaszás Attila-díjat

Idén Schneider Zoltán kapta a Kaszás Attila-díjat

1116
hirdetés

sCHNEIDER zOLTÁNA 2008-ban a Magyar Kultúra Napja alkalmából alapított Kaszás Attila-díjat olyan színészek kapják, akik nemcsak kiemelkedő mesterségbeli tudással rendelkeznek és színvonalas művészi munkát végeznek, hanem a társulatukat közösségépítő magatartással is támogatják.

Az elismerésre a magyar nyelvű színházak saját társulatuk egy-egy tagját javasolhatták, idén harmincnégy társulat választotta ki legjobbnak tartott kollégáját, majd a jelöltek önmaguk közül jelölték ki a továbbjutó három színészt: Spolarics Andreát, a Budaörsi Latinovits Színház tagját, illetve Schneider Zoltánt és Csankó Zoltánt, a Győri Nemzeti Színház társulatának tagját. Közülük a közönség választotta ki az idei díjazottat. Schneider Zoltán 1990 és 1994 között a Színház- és Filmművészeti Főiskolára járt, ebben az időben a Katona József Színházban játszott. 1994 és 2001 között az Új Színház, most a Radnóti Színház társulatának a tagja. A gálaesten bejelentették, az idei évtől mindhárom jelölt, továbbá két olyan ember, akinek kimagasló szerepe van Kaszás Attila szellemi örökségének ápolásában, emlékének őrzésében érdeméremben részesül. Kaszás Attila-érdemérmet ítéltek Pokorni Zoltánnak, a Hegyvidéki Önkormányzat polgármesterének (Fidesz-KDNP), a díj egyik alapítójának, valamint Mészáros Katalin szerkesztő-riporternek.

DUNATÁJ HETILAP 35/2016

hirdetés
Previous articleA Sztárportréban Rippel Ferenc!
Next articlePéntektől ismét üzemel a gútai Lebeco Pékség