HAZA KÜLFÖLD Hannes Swoboda, az EP szocialista frakcióvezetője is bírálja Fico kijelentéseit

Hannes Swoboda, az EP szocialista frakcióvezetője is bírálja Fico kijelentéseit

652
hirdetés

Hannes Swoboda, az Európai Parlament szocialista frakciójának vezetője sem tud egyetérteni azzal, hogy Robert Fico szlovák kormányfő a múlt héten Turócszentmártonban (Martin) azt állította: a szlovákiai kisebbségek zsarolják az államot, amely nem is az övéké, hanem elsősorban a szlovákoké.

    Fico beszédére Bauer Edit, a Magyar Közösség Pártjának (MKP) EP-képviselője levélben hívta fel Swoboda figyelmét.
    “Elismerem, hogy az ön által említett ügy aggasztó, és azt frakciónk képviselői nem támogatják, beleértve jómagamat is. A Szocialisták és Demokraták Szövetségének frakciója és én hosszú ideje harcolunk a szlovák többség és az ország kisebbségei – különösképp a magyar kisebbség – közötti jó viszonyért” – áll Swoboda válaszában, amelyet az MKP kedden bocsátott az MTI tudósítójának rendelkezésére.
    Swoboda azt állítja: “A kisebbségek tisztelete és támogatása kulcsfontosságú értékek számunkra, amelyek hosszú távú elveken alapulnak. Ezt nem kellene kétségbe vonni. A szociális nyugalmat és a szlovák társadalom különböző csoportjai közötti együttműködést, amelyet a jelenlegi kormány kezdett el, nem szabad megkérdőjelezni.”
    “Ellenkezőleg, ha kétségek és gondok merülnek fel, minden politikai erőnek vissza kellene térnie az eredetileg kitűzött együttműködési irányhoz” – mutat rá válaszlevelében a szocialista frakcióvezető.
    Ugyanakkor biztosította Bauert, hogy “Fico miniszterelnök úrnak felteszem ezt a kérdést, és mindent megteszek, hogy megvizsgáljam a kijelentések mögötti indítékot”.
    A szlovák kormányfő kisebbségellenes kijelentéseit korábban Joseph Daul, az Európai Néppárt EP-frakcióvezetője is elítélte.
    Robert Fico a hétfői Új Szóban megjelent interjújában azt állította, nem a kisebbségeket támadta, hanem egy konkrét esetről beszélt, és sajnálja, hogy szavait félreértették.
    Az MKP azonban úgy látja, hogy Fico szavai nem véletlenül hangzottak el, s valójában “a más nemzetiségű polgárok elleni rendkívüli nyomás vette kezdetét”.
    Őry Péter, az MKP közigazgatási alelnöke szerint ennek bizonyítéka, hogy a szlovák oktatási tárca regionális oktatásügyi főosztálya levélben felkérte a Szlovákiai Városok és Falvak Társulását, hogy a társulás gyakoroljon nyomást a vegyes nemzetiségű lakosság által lakott területek önkormányzataira azzal a céllal, hogy kötelezően biztosítsák a gyermeknevelést az állam nyelvén, bármilyen kisszámú gyermekről van szó.
    “Ezt a tényt a Magyar Közösség Pártja az önkormányzati rendszer irányában való megalapozatlan nyomásnak tartja, a legitim módon megválasztott önkormányzati képviselők önrendelkezése megkérdőjelezésének és a helyi önkormányzatokba, mint a demokrácia alappillérébe való beavatkozásnak” – írja Őry az MTI-hez eljuttatott levelében.
    “Az utóbbi időben a nemzeti kisebbségekre gyakorolt nyomás csak annak a jele, hogy a kormány igyekszik a valós problémákról a figyelmet a más nemzetiségűek iránti gyűlöletre fordítani” – állítja Őry.

MTI

hirdetés
Previous articleBeiratkoztak a városi képviselők a könyvtárba
Next articleBajnokok Ligája – A Real Madrid és a Dortmund jutott a nyolc közé