HAZA DUNATÁJ Gyors értékelések és kilátások az új kosaras idény előtt

Gyors értékelések és kilátások az új kosaras idény előtt

1142
hirdetés

KOSAR1Három évvel ezelőtt vállalta el Csonka Lajos mérnök a komáromi extraligás kosárlabdacsapat klubelnöki tisztjét. Eddigi legnagyobb sikerük az volt, amikor országos bajnokságot nyerve kijutottak a nemzetközi porondra is, ahol nagynevű együttesekkel kellett harcolniuk, megfelelő tapasztalat nélkül. Idén ez a bravúr nem sikerült, viszont az extraliga ezüstérmese lett a csapat. Az alábbiakban a klubelnöktől kérdeztük: Hogyan tovább?

– Természetesen ugyanolyan összefogással, igyekezettel és lelkesedéssel, mint eddig. Jó példa erre az is, hogy a kosarasok országos vezetőségén mindig elhangzik a kérdés: Komárom idén kivel küzd a bajnoki döntőben? – mondja Csonka Lajos mérnök, majd komolyra fordítva a szót, elkezdi az összefoglalót. – Amikor három évvel ezelőtt eleget tettem a felkérésnek éBANISTERs elvállaltam a klubelnöki tisztséget, egy olyan csapatot „örököltem”, amely a bajnoki döntőben volt. A játékosok szívvel-lélekkel küzdöttek, s ekkor azt a feladatot tűztem magam elé, hogy egy ilyen csapatszellemmel játszó együttesben ezt az összetartó erőt, amely az egymásiránti tiszteletből, segítségből kovácsolódott össze, mindenképpen meg kell tartani. Most ott tartunk, hogy játékosaink büszkék arra, hogy Komárom mezét viselik, s nagyon úgy tűnik, hogy Bannister végképp szeretne Komáromban maradni, itt letelepedni, családot alapítani. Most mindenki hazautazott, kell a pihenés a nehéz idény után, de az biztos, hogy az őszi idénykezdéskor az eddigi csapatból 5-6 játékosra biztosan számíthatunk, pedig sok más csapat küzd a megszerzésükért. Gyors összefoglalójában elmondta, hogy az utolsó öt évadban egyszer a 4. helyen, kétszer a másodikon és egyszer az első helyen végezteka komáromiak. – Ez elsősorban a játékosokon kívül Pavlík József csapatmenedzser munkájának köszönhető, aki tévedhetetlenül választja ki KoKOSAR2máromnak a legjobb játékosokat, bár nem titok, hogy a többi klubbal ellentétben nagyon alacsony költségvetéssel dolgozunk. Amit viszont külön ki kell emelni, az a Komáromba érkező játékosok viselkedése, akiket lenyűgöz Komárom, s ahogy elmondták, a nagyobb városokkal ellentétben itt úton-útfélen megállítják őket az utcán, gratulálnak nekik, s érzik, hogy szeretik őket – magyarázza Csonka mérnök. – Tizenöt éve van Komárom az extraligában, de nagy szomorúságomra nagyobb támogatást vártam volna el a várostól, amelynek folyamatosan öregbítjük a jó hírnevét. Ez vonatkozik a többi élsportra is, valamennyiük kiemelt támogatást érdemelne. Arról nem is szólva, hogy a komáromi sportcsarnok nem felel meg nemzetközi mérkőzések lejátszására, ezért Székesfehérvárra kellett utaznia a csapatnak és a szurkolóknak, s ebben az irányban is illene megoldást találni. Végezetül szeretnék köszönetet mondani a lelkes szurkolóknak, s ígérem, hogy ősztől is lesz miért örülniük, ha pályára lép az MBK Rieker COM-therm csapata.


Térjünk vissza egy pillanatra a sportcsarnokhoz. Még Bastrnák Tibor expolgármestersége idején került felújítására, s bizony eléggé dilettáns módon. A város kapott pénzt egy szétnyitható lelátóra is, ezt sikerült úgy kivitelezni, hogy nem fért be a csarnokba. Hirtelenjében egy új kazánházat is beépítettek, elfeledkezve arról, hogy az épület másik felén van egy működőképes. Erre azért volt szükség, mert a szétszedett gázleválasztót, amely ingyen biztosította a fűtést, érthetetlen okok miatt lebontották, ismeretlen helyre szállították. Kazánvásárlás helyett elég lett volna a csarnok játékterének a városi park felőli oldalát kibővíteni, s oda elhelyezni a szétnyitható lelátót. Most a város képviselői inkább eladják, minthogy kihelyeznék a fürdőbe, hogy ott nyaranta vízilabdatornákat lehessen rendezni…

DUNATÁJ HETILAP 21/2016

hirdetés
Previous articleA nemzeti összetartozás napja Komáromban
Next articleAhol ketten veszekszenek…