HAZA RÉGIÓ Gútán közösen emlékeztek Európa védőszentjeire

Gútán közösen emlékeztek Európa védőszentjeire

590
hirdetés

Február 14-e Szent Ciril és Metód ünnepe. A görög fivérek a szláv népeknek hirdették Krisztus örömhírét. A keresztény kelet két apostolát, Európa társvédőszentjeit keleten és nyugaton egyaránt tisztelik.  Metód arkhón, vagyis az egyik határvidéki terület elöljárója lett, ahol sok szláv is élt. 840 táján aztán lemondott, hogy kolostorba vonuljon. A  kolostor Bithiniában, az Olümposz-hegység lábánál feküdt. Cirill Bizáncban folytatta tanulmányait. Miután következetesen visszautasított  minden kecsegtető politikai pályát, pappá is szentelték.

Gútán a két szent emlékére fekete márványoszlop figyelmezteti az arra járókat. Hagyomány, hogy július 5-i emléknapjukon kultúrműsorral és koszorúzással fejezik ki tiszteletüket a gútaiak. A Szlovák Kultúra Közössége szervezésében idén is elhangzott a Nagyová Žofka tanárnő által vezetett nyugdíjas énekkartól az ószláv Miatyánk, majd Horváth Árpád polgármester hívta fel a résztvevők figyelmét Cirill és Metód szellemi küldetésének fontosságára, akik a népek barátságára és békés egymás mellett élésének fontosságára hívták fel a figyelmet. Ennek értelmében a Gútán, az ott élő szlovákság képviselőin kívül a magyar szervezetek képviselői is elhelyezték az emlékezés koszorúit.

 

DUNATÁJ HETILAP 28/2021

Felvételeinken a gútai emlékoszlop, a nyugdíjasotthon énekkara, illetve a Mlynček énekesei és vendégeik társaságában, a koszorúzás pillanatai, és a nézők egy csoportja látható. Kép és szöveg: Mgr. Morovič Orsolya

hirdetés
Previous articleKomáromból Morvaországba
Next articleArany Aeskulap-díjat kapott Monika Nesziová, a kórház főnővére