A budapesti székhelyű Sajátos Nevelési Igényű Tehetségeket Segítő Tanács (SNI-TST) és a Tehetségműhely Közhasznú Alapítvány 2016. április 16-án immáron ötödik alkalommal rendezte meg Budapesten az Országos Szépíró Versenyt a sajátos nevelési igényű és beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő gyermekek számára. A verseny a kézírás és a szépírás fontosságát hivatott hangsúlyozni ebben a digitalizált világban, a munkák értékelése kizárólag a lemásolt szövegek teljes összképére, elhelyezésére és a sorok harmóniájára korlátozódik.
Az idei versenybe 9618 tanuló jelentkezett be Magyarországról, Szerbiából és Szlovákiából.
Idén a Felvidékről 10 település – Felsőszeli, Kisudvarnok, Vásárút, Naszvad, Ekecs, Ógyalla, Marcelháza, Ipolyszakállos, Rimaszécs, Nagybalog – 12 iskolájából 152 diák nevezett be. Az iskolai fordulók lebonyolítása után márciusban 6 iskola 26 diákja mérettette meg magát a felvidéki fordulón, amely szervezését az ógyallai Speciális Alapiskola vállalta magára. A versenyt megtisztelte jelenlétével Fekete Irén, a Magyar Pedagógus Szövetség Komáromi Választmányának elnökasszonya, Hegedűs Krisztina az SNI-TST munkatársa és Nagyné Sinkó Ágnes a Tehetségműhely Közhasznú Alapítvány tagja. A tanulók öt kategóriában versenyeztek, a zsűri értékelése alapján a legszebben írók vehettek részt a budapesti Országos Szépíró Versenyen. Április 16-án a döntőn 5 tanuló képviselte a Felvidéket, Dani József Ekecsről, Dömötör Ádám és Kyselý Lara Felsőszeliről, Lakatos Malvína Ógyalláról és Lakatos Fernanda Marcelházáról. A versenyzés ideje alatt a felnőttek egy fantasztikus előadást hallgattak meg a kötélugrás fejlesztő szerepéről a beszéd és anyanyelvfejlesztés területén. A verseny után a gyerekekre érdekesebbnél érdekesebb műhelyfoglalkozások vártak. A kiadós ebéd után következett a döntő gálája, ahol a megjelent gyerekek mutatták be a tehetségüket. A gálán többek között fellépett az ógyallai Speciális Alapiskola Marcelházán kihelyezett osztályának tanulója, Lakatos Fernanda, aki gyönyörű szavalatával bűvölte el a közönséget. Az ógyallai Bellő Néptánccsoport kalotaszegi népdalokkal, valamint mátyusföldi és szatmári táncokkal kápráztatták el a gála résztvevőit. Majd következett a várva várt pillanat, a verseny kiértékelése és a díjkiosztás. A szervezők a szakértő zsűri döntése alapján minden kategóriában 10 helyezettet díjaztak. Nagy öröm számunkra, hogy egy díj ide, a Felvidékre vándorolt, ugyanis Dani József az ekecsi Egyesített Iskola – Bennlakásos Speciális Alapiskola és Szaktanintézet 9. osztályos tanulója kategóriájában a 3. helyezést érte el. Ezúton is gratulálunk Neki! Este fáradtan, de új élményekkel, tapasztalatokkal gazdagodva tértünk haza. Bízunk benne, hogy a jövő évi versenyre még több felvidéki magyar diákkal utazhatunk a döntőre, még többen csatlakoznak ehhez a nem mindennapi kezdeményezéshez!
Darida Szilvia
dunataj.sk