HAZA HÍR-MIX Egy önfeledt hét az aranyosi iskolában

Egy önfeledt hét az aranyosi iskolában

1286
hirdetés

A csallóközaranyosi Kóczán Mór Alapiskola és Óvoda a múlt hét folyamán rendezte meg hagyományos rendezvénysorozatát, amely 2005 októberétől kezdve Kóczán Mór olimpiai bajnok tiszteletére egy gondtalan, játékos, egyben rendkívül hasznos öt napot jelent az iskolában könyv és táska nélkül.

Hétfőn minden alsó tagozatos osztály LEGO kockák segítségével tehette próbára kreativitását, amelyekből egy élhető, otthonos mini település tereptárgyait kellett megalkotniuk. Az elkészült műalkotások a hét folyamán az iskola alsó folyosóját díszítették. A felső tagozatosok ezalatt interaktív előadásokat hallgathattak meg különféle témakörökben. Kedden délelőtt az alsósok otthonról hozott régi játékokkal rendezték be múzeumnak az osztályukat, majd megszervezték egymás közt a tárlatvezetést. Mivel a legtöbb heti program osztályok közötti versenynek is számít, először a zsűri tagjai tekintették meg a kiállításokat, majd az utolsó órában a tanulók is végiglátogathatták azokat. A felső tagozat sem tétlenkedett, különféle hulladékokból állítottak elő hasznos, szemet gyönyörködtető tárgyakat. Az egészséges ételek délutánján a díszesen megterített asztalokon csakhamar felsorakoztak a tízórais tálak, gyümölcssaláták, a gyerekek kreatív fantáziáját dicsérő, ízletes szendvicsek. Szerdán az alsó tagozatosok a helyi nyugdíjas otthonban mesét olvastak fel, rajzoltak, kártyáztak, beszélgettek az idősekkel. Az udvaron kenyérlángost dagasztottak, sütöttek, amelyből mindenkinek jutott kóstoló. Ez a nap egyben pályaválasztási nap is volt a 8-9. osztályosoknak. Csütörtökön a diákok összemérhették tudásukat puzzle, szerencsekerék, kincskeresés, honfoglaló, keresztrejtvényfejtés és matematikai-logikai feladványok területén, de akadtak egyéb vetélkedők is. Délután sütibörze várta az érdeklődőket, zajlott a papírgyűjtés, nagy sikernek örvendett a
piknik és a sárkányröptetés is. A péntek délelőtt szokás szerint a sporté és a mozgásé volt, a jó időnek köszönhetően minden játékos versenyszám az udvaron, a szabadban zajlott, végül a hét kiértékelésére, a díjkiosztóra került a sor. A nap osztálytalálkozókkal és gálaműsorral folytatódott.

Z. Németh István
A szerző felvétele

DUNATÁJ HETILAP 42/2017

hirdetés
Previous articleEmbercsempész rendőrkézen
Next articleBizalom határon innen és túl