HAZA DUNATÁJ Disznótor a nyugdíjasotthonban

Disznótor a nyugdíjasotthonban

1910
hirdetés

di3A kolozsnémai nyugdíjasotthon lakói igazán nem panaszkodhatnak arra, hogy otthonbeli napjaik unalmdi1asan telnek. Pint Tibor mérnök, az otthon igazgatója a múlt hét péntekén utólagos „torkos csütörtököt” rendezett számukra. A farsangzáró rendezvénynek ezúttal egy 159 kg-os sertés esett áldozatul.

Reggel nyolckor érkezett meg Csizmazia Zalán és kis csapatának autója, az utánfutón pedig a nap főszereplője, igaz, már elhunyt állapotban. A nyugdíjasotthon lakói érdeklődve nézték a villámkezű böllérek munkáját, akik annak rendje, s módja szerint megpörzsölték a malacot, majd sebészi pontossággal feldarabolták az állatot. A konyhán ezalatt már sült a disznóvágáskor szokásos vöröshagymás vér, odakint az udvaron pedig boros teával lehetett védekezni a hideg ellen. A hús egy része máris a fazekakba vándorolt, hiszen az otthon hatalmas üstjeiben elkezdték főzni a toros káposztát, illetve sütni a friss pdi4ecsenyét.

di2Odakint azonban nem állt meg a munka, kisütötték a zsírt, lehetett kóstolni a ropogós töpörtyűt, illetve nézni azt, hogy a szakemberek kezében a darált hús hogyan alakul át kolbásszá, hurkává. A csallóközi hagyományokhoz hîen, a maradék vér és az abált lé szakszerű elegyítésével megszületett az abált kása is, amely a kolbász és a hurka társaságában az esti vacsora fő fogása lett.

Igazi farsangzáró ünnepség lett a disznóölésből, mert a rendezvény egy fergeteges bulival záródott, tánccal, nótaszóval. Volt sütemény is, amit az otthon személyzete odahaza készített, nem kis problémát okozva az egészségügyi nővéreknek, akik alig bírták mérsékletre inteni a cukorbeteg, vagy korábban gyomorpanaszokkal küzdő lakókat…

 

DUNATÁJ HETILAP

hirdetés
Previous articleFény derül Dunamocs rejtélyére?
Next articleSzínuszgörbék avagy előítéletek nélkül, higgadtan értékeljük a szlovák és a magyar gazdaságot