HAZA KÜLFÖLD Csatáry-ügy – A Simon Wiesenthal Központ csalódott, hogy elmaradt a felelősségre vonás

Csatáry-ügy – A Simon Wiesenthal Központ csalódott, hogy elmaradt a felelősségre vonás

898
hirdetés

Mély csalódottságának adott hangot hétfőn a náci háborús bűnösök után kutató Simon Wiesenthal Központ amiatt, hogy Csatáry László „megmenekült az igazságszolgáltatástól”.

A háborús bűntettekkel vádolt férfi szombaton halt meg, 98 éves korában.
Csatáry László több mint 15 éven át élt háborítatlanul Magyarországon, mielőtt a Simon Wiesenthal Központ az Utolsó esély művelet keretében a nyomára bukkant, és felhívta a hatóságok figyelmét a férfi hollétére – emlékeztetett Efraim Zuroff, az intézet igazgatója. „Az, hogy egy ismert háborús bűnös ilyen sokáig zavartalanul élhetett a magyar fővárosban, komoly kérdéseket vet fel azzal kapcsolatban, hogy a magyar hatóságok valóban elkötelezettek-e amellett, hogy elszámoltassák a holokauszt magyar bűntetteseit” – idézte Zuroffot a Simon Wiesenthal Központ közleménye.
Csatáry Lászlónak a Simon Wiesenthal Központ állítása szerint kulcsszerepe volt abban, hogy körülbelül 300 zsidót Kassáról az ukrajnai Kamenyec-Podolszkba deportáltak, ahol 1941 nyarán majdnem mindegyiküket meggyilkolták. A központ szerint Csatáry 1944 tavaszán Kassán rendőrparancsnokként részt vett több mint 15 ezer zsidó Auschwitzba deportálásának megszervezésében is.
A Budapesti Nyomozó Ügyészség Efraim Zuroff feljelentése alapján 2011. szeptember 22-én rendelt el nyomozást háborús bűntett miatt Csatáry László ellen. Az eljárás a vádlott halála miatt megszűnik.
2013. március 28-án a kassai kerületi bíróság életfogytig tartó szabadságvesztésre változtatta a kassai kerületi bíróság 1948-ban hozott halálos ítéletet. A döntés azért született, hogy az egykori ítélet „végrehajtható” legyen, mert a hatályos szlovák jogrend szerint nincs halálbüntetés.
Csatáry László a kezdetektől fogva tagadta bűnösségét.

MTI

hirdetés
Previous articleRECEPTEK: Szezámmagos csirke
Next articleMázsás harcsát fogtak Hevesben