HAZA SPORT COCÓ a hétvégén Kunmadarason gyorsult

COCÓ a hétvégén Kunmadarason gyorsult

1651
hirdetés

Beszámoló: Péntek délután érkeztünk a pályára, ahol kb.100 kilométeres széllökések fogadtak bennünket. A szél szemből, enyhén jobb oldalról fújt és vitt mindent, ami nem volt stabilan lekötözve. Szerencsére a pályán nem éreztük veszélyesnek a lökéseket, persze nemigen tudtunk ennek köszönhetően nagyon jó időket futni. Nálam volt egy extra dolog, ami ebben még gátolt. Feltettem egy 10-éves vadonatúj versenygumit, de több mint 30 másodperces melegítés után sem tapadt bele a felgumizott pályába, tehát pénteken egy normális köröm sem volt. Aznap este megünnepeltük a közelgő szülinapomat, mivel addig már sajnos versőnyző Barátaimmal nem találkozunk. Nagy meglepetést okozott Patrik, Szimi, Gyula, Ákos és Ádám, akiktől a képeken szereplő sátrat kaptam ajándékba. Ezt ezúton is nagyon köszönöm nekik. Szombat reggel gumicserével kezdtem Bandiéknál, ahol ennek a márkának az új keveréke került fel. Na ezzel nem volt tapadási problémám. Már a gumimelegítésnél is el akarta tolni a motort a tapadás, kézzel lábbal alig bírtam visszatartani a ZZR-t, hogy ne ugorjon ki a kezemből a 257 ló. A szél is kisebb volt akkor. Aztán szinte azonnal jöttek a 8-as idők. Kezdtem 8,99-el, utána jött egy 8,86, ami a nap legjobb ideje lett számomra. Az erről szóló, Patrik Barátom által készített videó megtekinthető a linkre kattintva. Ebben a menetben egy új egyéni 201 méteres rekordot állítottam fel 5,69 másodperccel. Ezzel az idővel a 2.helyre kvalifikáltam magam, de nem sokkal később egyik ellenfelem javított, s lecsúsztam a 3.helyre. Én már sajnos nem tudtam javítani, tehát a döntős futamokat ebből a pozícióból kezdhettem. Az elődöntőben ismét Barátommal, Ákossal mentem. Jobban sikerült a reakcióidőm és 8,89-es idővel megvédtem a harmadik helyemet. A középdöntőben az első helyezett jutott nekem. Sajnos a papírforma még a 0,06-os szuper reakcióidőm ellenére is hozta magát. Nagyon hirtelen elengedtem a kuplungot, aztán egy szép egykerék után megrángatta a kezemben a jól tapadó első gumi a kormányt és egy gyenge idővel elvesztettem a futamot, így a 3.helyen zártam a versenyt. Ennek is tudok nagyon örülni a KUNMADARASi kemény ellenfelekkel szemben. Az Országos Bajnokságban összetettben az első helyen állok egyelőre, sajnos a pozícióm ott gyengült kicsit. A kunmadarasi ENEOS kupában a 2.helyen állok. Ezek bíztató eredmények mindenképpen. Következő SŠA verseny Bolykon lesz Július 8.-án!

https://www.youtube.com/watch?v=KCWCL4xOJ7o

hirdetés