HAZA BELFÖLD Čaputová szerint korábban kell megtartani az előrehozott választást

Čaputová szerint korábban kell megtartani az előrehozott választást

410
hirdetés

A jelenlegi politikai helyzet és a törvényhozásban uralkodó feszültség fenyegetést jelent az alkotmányos elvekre és az államháztartásra, ami elviselhetetlen Szlovákia számára, és szükségessé teszi az előrehozott választás korábbi megtartását – mondta csütörtökön a TASR hírügynökségnek Zuzana Čaputová köztársasági elnök.


„Ami a parlamentben történik, az inkább a káoszt juttatja eszünkbe, mint a felelős kormányzást” – mondta az államfő, és arra kérte a politikai vezetőket, változtassanak a helyzeten.
Az előrehozott parlamenti választás időpontját szeptember 30-ra tűzték ki. Erről január utolsó napján döntött a parlament.
Az ellenzék azt szorgalmazta, hogy korábban, májusban vagy júniusban legyen a választás, és először az államfő is amellett érvelt, hogy az első félév végéig tartsák meg a voksolást. Hajlandó volt azonban a szeptemberi időpontot is elfogadni, ha ez lenne az, amiben sikerülne konszenzusra jutni a parlamentben.
A választás korábbi megtartásának szükségességét hangsúlyozó hangok azonban nem csitulnak, sőt szerdán (február 15.) a volt köztársasági elnökök is ezt szorgalmazták.
A Smer-SD rendkívüli ülést kezdeményezett azzal az indítvánnyal, hogy június 24-én tartsák meg a választást. Az ülés délután kezdődik.

TASR

FOTÓ: facebook

hirdetés