HAZA RÉGIÓ Bor- és termékkóstoló séta a múzeumban

Bor- és termékkóstoló séta a múzeumban

1034
hirdetés

Kóstolj egyet Jókaival

A Dunamente Turisztikai Desztinációs Menedzsment (TDM) és a Komáromi Városszépítő Egyesület közös erővel szervez november 23-án, csütörtökön 16 órai kezdéssel „Dunamente Ízei a Múzeumban” elnevezéssel bor és termékkóstoló estet. A rendezvény a komáromi Duna Menti Múzeumban kap helyet, ahol több, mint 20 kiállító termékeinek kóstolására nyílik majd lehetőség.

Hasonló esemény Pozsonyban már többéves tradícióval rendelkezik. A „Burgenlandi borok Pozsonyban” elnevezésű rendezvény évről évre több tucat borász érkezik, s övezi az eseményt hatalmas érdeklődés. Ehhez hasonló hagyomány megteremtését szorgalmazza most a közelmúltban igazgatóváltáson átesett Dunamente Turisztikai Desztinációs Menedzsment, melyet két évvel ezelőtt hét önkormányzat (Komárom, Izsa, Pat, Dunamocs, Karva, Muzsla és Párkány), valamint négy vállalkozás alapított. A kultúrmenedzsment, illetve borturisztikai szaktanácsadói végzettséggel rendelkező Bauer Ildikó ez év augusztusában vette át a szervezet irányítását. „Úgy gondolom, a fürdők, természetes vizeink és kulturális értékeink mellett a borturizmus felé is szükséges nyitnunk, hiszen hatalmas potenciál rejtőzik a turizmus ezen ágában” – mondta el egy korábbi interjújában.  

Az eseményen a borkóstolás mellet helyet kap a régióban igencsak népszerű háztáji termelés produktumainak bemutatása is. A háztáji termékek és a régiós kistermelők kiállítása, illetve a borkóstolás legfőbb célja egyértelműen a térség termékeinek népszerűsítése. A vendégek között egyaránt szívélyesen várják a szakma képviselőit (éttermek, bárok, borkereskedések, turisztikai irodák és szállodák képviselői) és a borkedvelőket is.

A korlátlan kóstolásra feljogosító belépő ára elővételben 7 euro, diákoknak pedig 6 euro, melyek megvásárolhatók a Klapka téren található KIK irodában vagy a 0905 920 551-es telefonszámon. A helyszínen vásárolt jegyek ára egységesen 9 euro.

A rendezvény időpontja: 2017. november 23. (csütörtök) 16.00-21.00

Helyszín: Duna Menti Múzeum, Észak-Komárom

A rendezvényt a délelőtti órákban egy neves szakemberek által megtartott konferencia fogja megelőzni, melyen többek között szó esik majd a TDM szerepéről, munkájáról és a szervezethez való csatlakozás előnyeiről is.

Bővebben a rendezvényről és a kiállítókról a  www.dunamenteizei.sk/  oldalon olvashat.

hirdetés
Previous articleMunkalehetőség a városi rendőrségnél
Next articleA mulatós zene tényleg csak a vidék zenéje?