Kezdőlap HÍR-MIX Az ígéret szép szó, ha megtartják, úgy jó

Az ígéret szép szó, ha megtartják, úgy jó

137
MEGOSZTÁS

A Dafné szociális otthonból a Komáromi járáson kívülre is áthelyeznek ápoltakat

942836_475383865876449_359224729_nLapunkban folyamatosan foglalkozunk az őrsújfalusi Dafné szociális otthon helyzetével. Az itt ápolt, többnyire mentálisan sérült betegek számára azonnali intézkedést kellett hozni, mivel már sokadik alkalommal kényszerültek kiköltöztetni az intézményt árvízveszély miatt. Jelenleg a komáromi Ipari Szakközépiskola kollégiumában vannak elszállásolva, s egy ideig az is bizonytalan volt, hogy az intézmény a Komáromi járás területén maradhat-e.

Mint azt dr. Szabó Olgától, a megyei önkormányzat képviselőjétől megtudtuk, az intézet megmaradása érdekében széleskörű mozgalom indult. Megszüntetése, illetve áthelyezése ellen tiltakoztak a Komáromi járás polgármesterei, a megyei önkormányzatban dr. Marek Anton komáromi polgármester és Vladimír Matejička parlamenti képviselő is sikeresen lobbizott, aminek eredményeképpen a volt gadóci mezőgazdasági szakközépiskola kollégiumát alakítják majd át erre a célra. Itt a legnagyobb beruházást elsősorban az emeletre való feljutás akadálymentesítésének liftekkel történő megoldása jelenti, de szükség lesz a szobák átalakítására, az egészségügyi monitorrendszer kiépítésére és
az épülethez tartozó konyha, ill. fűtéstechnika modernizációjára is. Az épület átadása után az ápoltak szép környezetben lelhetenek otthonra, hiszen az oktatási intézmény egy csodálatos angolparkkal is rendelkezik. A helyzet végső megoldásáig a megye vezetői ígéretet tettek, hogy minden ápoltat a Komáromi járás szociális intézményeiben helyeznek majd el. Az elmúlt napokban azonban ellentmondásos híreket kaptunk ez ügyben. Dr. Szabó Olga is megerősítette értesüléseinket:
– A megyei önkormányzat szociális bizottságának múlt heti szerdai ülésén a vitában újra felhoztam a Dafné szociális oltthon ügyét. Megtudtam, hogy az előzetes igérettel ellentétben Helembára, az ottani megyei üzemeltetésű szociális otthonba is kerülhetnek beteg, idős emberek. Állítólag a hozzátartozók minden esetben beleegyeztek a távolabbi elszállásolásba. Így lesznek ápoltjaink Helembán, a komáromi OÁZIS-ban, a vágfüzesi Vŕba otthonban és az ógyallai Magnóliában is, bár véleményem szerint megoldható lett volna valamennyi ápolt járásbeli elhelyezése is. Augusztus folyamán, miután elkészülnek a szakhatósági vélemények és az átalakítási tervek, megkezdődhetnek a gadóci kollégiumban a munkálatok. Elképzeléseink szerint a szociális intézmény az épület első két emeletére költözne, a másik kettőt pedig idővel ugyancsak szociális létesítményként, panziószerű idősek otthonaként lehetne üzemeltetni – nyilatkozta lapunknak dr. Szabó Olga.

DUNATÁJ HETILAP

fotó: őrsujfalu-nová stráž (facebook)

hirdetés