HAZA SZÍNES - ÉRDEKES Amit a kemencéről tudni kell

Amit a kemencéről tudni kell

2213
hirdetés

Manapság egyre több kertben és lakásban láthatunk valamilyen kemencét, mely egész évben szolgálja a fűtést és nem utolsó sorban a sütés-főzés igényét.

kemence9

Mire jó a kemence?

A kemence megléte az év minden szakában hasznos, hiszen a melegebb és hűvösebb hónapokban is hangulatos kerti sütögetéseket, főzéseket lehet rendezni baráti társaságban.

Napjainkban számos lehetőség közül választhatunk, ha egy minőségi kemencét szeretnénk kertünkbe, vagy otthonunkba telepíttetni. Számos pozitív tulajdonságát hangsúlyozhatjuk ki ezen építménynek. Már említettük a hangulatos baráti összejöveteleket, a finom, kemencében sült ételeknek nincsen párja, és nem mellesleg még hatékonyan be is tudjuk vele fűteni otthonunkat.

 

kemence11

 

Beltéri kemence építését azoknak ajánljuk, akiknek állandóan lakott, hagyományos családi házban élnek, valamint azoknak is, akiknek kisebb nyaralóházaik vannak, a távfűtés nem elérhető, a hősugárzó hatalmas villanyszámlát eredményezne, a gázfűtés pedig szintén nem éri meg hosszútávon. A kemence esztétikus, illeszkedik a hagyományos és újszerű környezetbe is.
A kemencék az utóbbi években egyre divatosabbá kezdenek válni, megépítését pedig érdemes olyan szakemberre bízni, aki a régi mesterek tudását kitűnően tudja fejleszteni és igazítani a megrendelő igényeihez. A kemencék hozzátartoznak és szorosan összeköthetőek a Kárpát-medencei konyhai kultúrával, elegendő csupán a friss kenyér illatára vagy a hamuban sült pogácsára gondolni. A kemencék között a búbos igazi hungarikumnak számít, amely megépítéséhez a természetes, hagyományos alapanyagok megtalálhatóak helyben.

 

kemence20

Kemencetípusok, alapanyagok

Míg dédszüleink idején teljesen természetes volt, hogy a kertben kisebb vagy nagyobb sütőberendezés kapott helyet, úgy napjainkban már különös varázsa van egy ilyen építménynek. Hatalmas előnye, hogy nem csak kellemes időjárási körülmények között, hanem télen is süthetünk benne, ha kedvünk úgy tartja. Egy ropogós héjú házi kenyér íze és illata egyik bolti termékhez sem hasonlítható. Ha azonban kemenceépítésre adjuk a fejünket, jó tisztában lenni azzal, hogy komoly tervezésre és felkészülésre van szükség. Kemencét építeni leginkább tavasz végén és ősz elején érdemes.

 

kemencpotakocsi vendéhéz

 

Most lássuk milyen lehetőségeink vannak kemenceépítés során. Magyarországon általában búbos és dongaboltozatos kemencét készítenek. A búbos az Alföldön, míg a donga a Dunántúlon népszerű kemenceforma. A mobilkemencék építése és alapanyag szükséglete is eltér a hagyományos kemencéktől, most pedig az előbb említett két típusról lesz szó. Alaptestet búbos és dongaboltozatos kemencénél is kell készíteni. Az előbbinél általában téglából, más esetekben vasbetonból készítik. A dongaboltozatos kemencénél sokkal nagyobb a búbos kemence, ezért tömege is nagyobb, ajánlottabb vasbeton alaptestet készíteni hozzá.

A tűztér alját a lábazat magassága határozza meg. A lábazat készülhet sokféle anyagból, ha vakoljuk, vagy burkoljuk azt. Manapság nagyon népszerűek a modern falazóanyag, mint például a mészhomok tégla. Ha nem akarjuk külön burkolni a lábazatot, akkor inkább téglát vagy követ kell használni. A tűztér kialakítása kevesebb lehetőséget hagy az építőanyag kiválasztásában.

 

kemence3

 

A búbos kemencék agyagcserépből és agyagból, sárból készülnek, míg a dongaboltozatos kemencék homokos agyagból és tömör téglából. A lábazat kitöltéséhez felhasználhatunk homokot és földet is. Ha beton alapra építjük kemencénket, szükség lesz egy kevés cementre is. A külső burkolatot pedig meszelni vagy vakolni érdemes.

Milyen kemencét válasszunk? Kültérre mindenképpen dupla falú kemencét érdemes telepíteni, hiszen a felfűtés végétől a parázs eltávolításáig – ami között akár 10 óra is eltelhet – 120°C-os is lehet a tűztere. Mivel nem szükséges újra és újra felfűteni, ezért alkalmas több étel elkészítésére is.

Beltérre inkább a búbos, más néven a boglyakemencét ajánljuk, hiszen egyetlen fogás elkészítése melléktermékeként képes egy kisebb ház teljes felfűtését megoldani.

 

kemence6

 

Így fűtsük a kemencét!

Egy kemencét sokkal körülményesebb begyújtani, mint egy hétköznapi sütőt, hiszen ez utóbbin elegendő csupán egy gombot elfordítani. A kemencében sült ételek különleges íze, zamata azonban mindenképpen kárpótol minket a befektetett munkáért. A felfűtési folyamat a kemence begyújtásával kezdődik. Tegyél a kemence közepébe fát, alakíts ki belőle egy kis máglyát és gyújtsd meg. A legjobb tüzelőanyagnak a száraz, alacsony viasztartalmú, lombos fa bizonyul. Azonban fontos, hogy a fa ne legyen előkezelt, azaz festett, vagy lakozott.

A felfűtés idejét elsősorban az határozza meg, hogy mekkora a kemence, de az sem elhanyagolandó, hogy milyen ételt szeretnénk elkészíteni benne. Egy normál méretű búbos kemencében való kenyérsütés előtt a befűtés igénybe vehet 2,5-3 órát is. Egy kenyérlángos vagy ízletes hal megsütése előtt persze nem kell ennyi ideig bíbelődni a begyújtással, hiszen ezen ételek hamarabb, kisebb hőfokon sülnek meg. A hőfok ellenőrzésére számos módszer létezik. Dédanyáink a következő módszert alkalmazták. Egy hosszabb faágra kacsatollat, vagy libatollat erősítettek, majd betolták a kemencébe az ágat.  Ha a tolla a forró levegő hatására elégett, akkor megállapították, hogy megfelelő a kemence hőfoka, kezdődhet a kenyérsütés.

 

kemnce31

 

Egy másik módszer szerint eképp kellett cselekedni. A szénvonó lapát segítségével told szét a parazsat, a hamut húzd ki – így egy kisebb tiszta felület jön létre a kemence alján – majd szórj egy kis lisztet erre a területre. Ha a liszt megfeketedik, azt jelenti, hogy túlfűtöttük a kemencét, és szellőztetéssel mérsékelni kell a hőmérsékletét. Amennyiben a liszt sárga lesz, akkor bizony nem fűtöttük fel eléggé a kemencét. Ilyenkor a félreigazított parazsat vissza kell tolni a kemence közepére, és apró ágak segítségével újra kell szítani a tüzet. Akkor nevezhetjük megfelelőnek a hőmérsékletet, ha a behintett liszt bebarnul. Ekkor a parázs nagy részét ki lehet szedni a kemencéből egy keveset mindenképpen meg kell hagyni. A maradék parazsat told a kemence falaihoz, de ne nyomd rá! A hamut egy vízbe áztatott cirokseprű segítségével könnyedén el tudod távolítani, de soha ne használj műanyag seprűt, hiszen az a hő hatására azonnal megolvad!

Ha a kemence alját megtisztítottad, belehelyezheted az elkészíteni kívánt ételt. Előfordulhat, hogy az első pár alkalommal a kemencében sült étel odakozmál, de ez semmiképpen se vegye el a kedvét senkinek, hiszen a kemence használatot, és a benne való ételelkészítést ki kell tapasztalni.

 

kemence45

Forrás

SOKSZINUVIDEK.HU

hirdetés
Previous articleAkkora volt az érdeklődés, hogy helyszínt kellett váltani!
Next articleŠkoda Superb 2.0 TDI 110 kW Style: Radikális előrelépés!