HAZA BULVÁR A Sztárportréban Koltai Róbert!

A Sztárportréban Koltai Róbert!

5069
hirdetés

Nagy utazás – Batang felé – Sose halunk meg

 

Koltai Róbert a Sztárportréban beszélt a Batang felé című darabról: „A darab nem egyszerűen az öregedésről szól, hanem tulajdonképpen út a demencia felé. A darab elején az egyik főszereplő még tud intézni mindenféle dogot, de a darab végére elérünk oda, hogy már csak az álmaiban él, és azokba kapaszkodik. A darabot Gaál Ildi rendező találta, az ő ötlete volt, hogy csináljuk meg, és nagyszerűen meg is rendezte. Fura, hogy pont a az életből kikopni készülő figurát játszom, akinek bizony tényleg küzdelem a koncentráció.”

Megjelent a Sose Halok meg? című könyv, kérdőjellel a végén. Egyenlőre nem érzem, hogy vége lenne – mondta Koltai Róbert. Hangilag, képileg felújításra került a Sose halunk meg című film: 

„Szinte beleborzongok, ha arra gondolok, hogy mi lett volna, ha ez a digitalizálás meg lett volna már akkor, amikor az Oscar-díjért mentünk. Csupa jó kritikát kapott így is a film, még a mono hangzás ellenére is. Így is megvette az amerikai HBO, és sokszor vetítették Amerikában.”

Januárban az 50+ Táncdalfesztivál koncerten Koltai Róbert a Nagy utazás című dalt fogja előadni: „Ez nagyon nagy megtiszteltetés, mert kimondhatom, hogy 20 évig tanultam ezt a dalt, amíg el mertem énekelni nyilvánosság előtt.”

 

sztarportre.hu

hirdetés