Az utókor nem felejt!
* KOMÁROM – A hagyományokhoz illően rendkívül gazdag rogrammal idézi fel a márciusi ifjak emlékét a járási székhely. Az ünnep előestjén, március 14-én a komáromi iskolák és óvodák 17 órától a vmk-ban mutatják be „Mert a haza te magad vagy” című összeállításukat. A műsorban fellépnek a Tulipán óvoda apróságai, a Mariánum Egyházi Iskolaközpont óvodásai és diákjai, a Munka Utcai AI tanulói, a Selye János Egyetem Nőikara (Orsovics Ivett karnagy vezetésével), valamint Borsó Ákos Radnóti díjas versmondó. Március 15-én kerül sor a Csemadok Területi Választmányának ünnepi megemlékezésére a Jókai-szobornál. Az ünnepi szónok dr. Popély Gyula történész lesz, közreműködik a Csemadok búcsi alapszervezetének asszonykórusa, valamint Bangha Roland, a Selye János Gimnázium tanulója. A Klapka-szobornál 17 órakor a Csemadok városi szervezete rendezésében dr. Farkas Adrianna, az SJG tanárnője mond köszöntőt, majd ünnepi beszédet tart Oláh Kálmán gimnáziumi tanár. Közreműködik a Concordia Vegyes Kar Stubendek István karnagy vezetésével és Balla Dávid, az SJG diákja.
* GÚTA – A Kis-Duna Menti Rockszínház szervezésében gazdag programot készítettek elő a gútaiak. Március 15-én a délelőtti órákban az iskolások számára mutatják be összeállításukat. A Szent Rozália emlékpark kápolnájánál 17 órakor Viola Miklós, az MKP városi szervezetének elnöke és Horváth Árpád polgármester mond beszédet, majd a résztvevők megkoszorúzzák az emlékművet. A városi kultúrházban 18 órakor kerül sor a Zöldi Réka által összeállított műsor előadására, amelyben a három gútai
alapiskola diákjai szerepelnek.
* ÓGYALLA – Március 18-án vasárnap 15 órakor kezdődik a megemlékezés Jókai Mór mellszobránál, ahol Farkas Iván, az MKP alelnöke mond ünnepi beszédet, majd a résztvevők elhelyezik az emlékezés koszorúit. Ezt követően a kultúrházban 175 éve történt címmel verseszenés összeállítás lesz.
* CSICSÓ – A csicsói megemlékezés – amely március 17-én, szombaton 14 órakor kezdődik a Magyarnak maradni emlékparkban – szervezői Petőfi Sándor útmutató gondolatát miszerint Elértem, amit ember érhet el: Boldogsággal csordultig e kebel!– választották jelmondatául. A megemlékezés Nagy Zoltán versmondó előadásával kezdődik, majd a Gyöngykoszorú énekkar ad műsort, amelyet Földes Csaba mérnöknek, Csicsó polgármesterének beszéde követ. Ezután a kultúrházban a Grandioso zenekar fellépése következik, majd a Gáspár Sámuel Alapiskola diákjai Nagy Edit tanárnő rendezésében a Fényesebb a láncnál a kard című összeállításukat mutatják be.
MARTOS – Március 18-án a Csemadok helyi szervezete a református egyházzal karöltve tart megemlékezést 13 órától. Az istentiszteletet követően a templom előtti parkban álló millenniumi emlékműnél kerül sor a koszorúzásra. Beszédet mond Samu István, az MKP JB elnökségi tagja.
DUNATÁJ HETILAP 11/2018