HAZA RÉGIÓ A komáromi „Szinnyei“ is készül a Szlovákiai Könyvtárak Hetére

A komáromi „Szinnyei“ is készül a Szlovákiai Könyvtárak Hetére

469
hirdetés

Szerdán vette kezdetét március, a könyv hónapja, hétfőn pedig indul a Szlovákiai Könyvtárak Hete. Mindezek kapcsán Fabó Máriával, a komáromi Szinnyei József Könyvtár igazgatójával beszélgettünk az időszerű tevékenységükről. Elöljáróban csak annyit: jövő héten teljesen ingyen lehet beiratkozni az egyre nagyobb látogatottságnak örvendő intézménybe.

„A március 6-13. között tartó Szlovákiai Könyvtárak Hetében a munkatársaimmal járni-kelni fogunk Komárom-szerte, s akit útközben, az utcákon, parkokban, tereken, vendéglői teraszokon, buszokon és azok megállóiban… könyvvel a kezében, olvasás közben pillantunk meg, kis ajándékkal jutalmazzuk. Le is fotózzuk őket, ekképp is népszerűsítve az olvasást, ami remélhetőleg sosem megy ki a divatból“ – kezdte az örvendetes hírrel beszélgetésünket Fabó Mária.

Aztán rátért a szintén hétfőn kezdődő Fülhallgató (Uši na čítanie) című kezdeményezésük ismertetésére, ami majd a könyvhónap elmúltával is folytatódik.

„A szlovákiai könyvtárak közül az elsők és azon kevesek közé tartozunk, akik március 6-tól majd könyves podcastokat is megosztanak az olvasókkal az online térben. Minden hétfőn reggel a honlapunkon és a facebookos oldalunkon is újabb és újabb köteteket ajánlunk a könyvtárunk kölcsönözhető könyveiből. Miután azok szerzőiről is ejt pár mondatot magyar nyelven Fabó Tibor színművész, szlovákul pedig Daniela Kapitáňová író, az érdeklődők rövid kedvcsináló részleteket hallgathatnak meg egy-egy ajánlott műből. Éppen ma jelentkezett egy olvasónk azzal, hogy önkéntes alapon ő is szívesen közreműködne a Fülhallgatóban. Majd kipróbáljuk őt, s ha megfelel, akkor csatlakozhat a két művészhez. Füleljenek velünk!“ – ecsetelte a másik újdonságukat.

Hangsúlyozta: a Szlovákiai Könyvtárak Hetében bárkinek teljesen ingyen lehet beiratkozni az egyre nagyobb látogatottságnak örvendő intézménybe: „Egy évre szóló ingyenes beiratkozási lehetőséggel is szolgálunk, amivel remélhetőleg majd sokan élnek. Nekünk egy-egy újabb könyvtári tag is számít! Megjegyzem: máskor sem kerül sok pénzbe a beiratkozás, hiszen a felnőtteknek egy évre 6 eurót kell fizetniük, a gyerekek, diákok, rokkantnyugdíjasok és szépkorúak pedig ettől is olcsóbban kölcsönözhetik ki a könyveinket“.

Nos, a könyvtárosok az ünnepi hónap és hét alkalmából ezzel-azzal kedveskednek az olvasóknak. Felmerült a kérdés, hogy ők viszonzásul kaptak-e elég ölelést március elsején, az Ölelj meg egy könyvtárost! világnapon.

„Sajnos, ez a nemzetközi kezdeményezés még nem épült be a hazai olvasók köztudatába, ezért aznap inkább csak mi, könyvtárosok ölelgettük egymást élőben és virtuálisan is, a Szlovákiai Magyar Könyvtárosok Egyesületén belül. Ráadásként pár kedves olvasói üzenetet kaptunk a vonatkozó facebookos bejegyzésünk alatt. Talán jövőre már többen ünnepeljük kölcsönös ölelésekkel ezt a világnapot“ – tudtuk meg a direktortól.

Majd örömmel nyugtázta, hogy a Kikötő lakótelepen található főépületükbe betérőknek már többféle rendszeres programot is kínálnak, amelyek iránt fokozott érdeklődés mutatkozik.

„A multimediális termünkben havi rendszerességgel rukkolunk elő a Szinnyei Szalon magyar és az Élet hét szépsége – sorozat szlovák nyelvű estjeivel, valamint a Fóti Dávid által vezetett Vasmacska Filmklub felváltva magyarul és szlovákul vetített művészfilmjeivel, továbbá a Zeneszalon műsoraival. Ezeken kívül kéthavonta a Történelmi sarokba várjuk a múlt történései, értékei iránt érdeklődőket” – fejtette ki.

Az említett műsorokon kívül egész évben öthetes, felváltva magyarul és szlovákul megvalósuló ún. digiszenior tanfolyamokat rendeznek, amelyeken az idősebb résztvevők ingyenesen ismerkedhetnek meg a digitális világ alapfogalmaival és a számítógép használatával.

„Végül, de nem utolsó sorban megemlíteném azt, hogy szintén mindkét nyelven hangoskönyveket is lehet tőlünk kölcsönözni. A szlovák hangoskönyveket folyamatosan a lőcsei könyvtártól kapjuk kölcsön, a magyarokat pedig a dél-komáromi Jókai Mór Városi Könyvtár közreműködésével, Magyarországról szerezzük be, s az utóbbiak a saját tulajdonunkat képezik. E korszerű lehetőséggel szlovákiai viszonylatban, rajtunk kívül csak Kassán és Szepsiben lehet élni…“ – zárta tájékoztatását Fabó Mária.

Nagy-Miskó Ildikó, dunataj.sk

hirdetés