HAZA RÉGIÓ A határ a csillagos ég – További sportsikerek a Selye János Gimnáziumban

A határ a csillagos ég – További sportsikerek a Selye János Gimnáziumban

2005
hirdetés

Az elmúlt hetekben sem állt meg az élet a sportversenyek terén a komáromi Selye János Gimnáziumban. 2017. március 22-én került sor a Szlovákiai Magyar Gimnáziumok Országos Bajnokságára (SZMGOB), melynek házigazdája a Selye János Gimnázium volt, főszervezője pedig Paraska István testnevelő tanár. A kosárlabda-bajnokságot Stubendek László, Komárom város polgármestere nyitotta meg, a megnyitón továbbá részt vett Dobay Beáta, a Selye János Egyetem tanszékvezetője, Kovács Péter, a SZMGOB főszervezője és Andruskó Imre, a Selye János Gimnázium igazgatója. A rendezvényt Komárom város Önkormányzata és a Selye János Egyetem támogatta.

A kosárlabda bajnokságon 6 fiú és 6 lánycsapat mérkőzött meg egymással. A verseny résztvevői: a pozsonyi Magyar Tannyelvű Gimnázium (fiúk, lányok), somorjai Madách Imre Gimnázium (fiúk), komáromi Selye János Gimnázium (fiúk, lányok – A és B csapat), rimaszombati Tompa Mihály Református Gimnázium (fiúk, lányok), komáromi MARIANUM Egyházi Iskolaközpont (fiúk), dunaszerdahelyi Magyar Tanítási Nyelvű Magángimnázium (fiúk, lányok), dél-komáromi Jókai Mór Gimnázium (lányok).

A versenyen rendkívül izgalmas meccsek zajlottak, végül a fiúk közül a Selye János Gimnázium csapata végzett az első helyen, őket követte a MARIANUM és a somorjai Madách Imre Gimnázium csapata. A lányok versenyét szintén a Selye János Gimnázium csapata nyerte, másodikként a dunaszerdahelyi Magyar Tanítási Nyelvű Magángimnázium, harmadikként pedig a pozsonyi Magyar Tannyelvű Gimnázium csapata végzett.

A komáromi gimnázium csapatainak résztvevői:

Fiúk: Kajtor Richárd, Fibi Máté, Csóka Erik, Vida Gergely, Kürthy Ádám, Takács Gergő, Zakál Erik, Komár Árpád, Százvai Ádám, Dobroczki Tamás

Lányok „A“: Talian Dominika, Fehér Fruzsina, Nagy Réka, Czibor Kinga, Pongrácz Emma, Pongrácz Anna, Kocskovics Kitti, Horváth Mónika, Szombath Luca

Lányok „B“: Pint Lilla, Varga Viktória, Hanko Barbara, Vanya Zsuzsanna, Fiala Tímea, Ádám Eszter, Veszprémi Rebeka, Téglás Nikola, Kovarčík Sára, Rácz Lili

2017. március 25-én zajlott Vácott a sárkányhajó-bajnokság, melyen iskolánk csapata már többedszer vett részt, és idén először sikerült az első helyet megszerezniük. A nyertes csapat tagjai: Czibor Kinga, Nagy Réka, Koczkás Dávid, Csontos István, Vörös Csanád Árpád, Kara Mátyás, Čermák Attila, felkészítőjük Paraska István testnevelő tanár.

Valamennyi nyertes csapatunknak gratulálunk a győzelemhez, és további sok sikert kívánunk!

Vajányi Orsolya

hirdetés
Previous articleSzezonnyitó brigád Gombaszögön!
Next articleFelminősítésre jelölte Szlovákiát a Moody’s