HAZA RÉGIÓ Zrínyi Ilona Matematikaverseny 2017

Zrínyi Ilona Matematikaverseny 2017

1356
hirdetés

2017. február 17-én került megrendezésre a Zrínyi Ilona Matematikaverseny, melybe Magyarországon kívül a határon túli magyar diákok is bekapcsolódtak. A tömegeket megmozgató versenyt a Nyugat- szlovákiai régióban Horváth Katalin szervezte. A tesztfeladatokat az alapiskola 2. osztályától kezdődően minden évfolyam oldotta, valamint a gimnazisták és szakközépiskolások is. Egy-egy iskolából több versenyző is indulhatott. Kilenc helyszínen összesen 923 matematikát kedvelő diák mérte össze tudását. A Selye János Gimnázium tanárai, Édes Attila, Édes Erzsébet, Szabó Endre, Hevesi Anikó, Horváth Fél Szilvia és Lami Zsuzsanna vitték a feladatokat és biztosították a többi helyszínen a verseny sikeres lebonyolítását, melyhez a helyi iskolák pedagógusai nyújtottak segítséget. A jelentkezők száma az egyes helyszíneken így alakult:

Selye János Gimnázium                     381 tanuló

Dunaszerdahely Magángimnázium    57 tanuló

AI Zselíz                                            39  tanuló

AI Párkány                                         46 tanuló

Galántai Gimnázium                          77 tanuló

AI Marcelháza                                    139  tanuló

Iskola utcai Corvin M AI Gúta          53  tanuló

AI Nemesócsa                                    102  tanuló

Építőipari Szakközépiskola Ógyalla   27 tanuló

A logikus gondolkodást, a gyors észjárást és egy kis taktikát igénylő feladatsorokat nagy lelkesedéssel oldották a versenyzők. Minden résztvevő emléklapot és csokit kapott.

A javítás számítógépes feldolgozással Kecskeméten történt. A tavaszi szünet után nagy izgalommal várták a versenyzők az eredményhirdetést, melyre 2017. március 20-án került sor a Selye János Gimnázium dísztermében. Az egyéni versenyben évfolyamonként értékeltük a legsikeresebb megoldókat annak függvényében, hogy összesen hány diák versenyzett az adott kategóriában. A díjazottak tárgyi jutalmat, matematika könyveket, tollat és oklevelet, míg az első helyezettek serleget is kaptak. A csapatversenybe az iskolák három fős csapatai kapcsolódtak be. Az első helyezést elért csapatok tagjai oklevelet kaptak és könyvjutalomban részesültek.

Nem feledkeztünk meg a felkészítő tanárok jutalmazásáról sem, hiszen a sikerhez az okos és szorgalmas diákokon kívül egy felkészült „edzőre” is szükség van.

Az első helyezést elért diákok és felkészítő tanáraik:

2.osztály     Csáki Tamás, Egyházi Nyolcosztályos Gimnázium, Ipolyság (Doncs Anita)

3.osztály     Németh Zsófi, Munka Utcai Alapiskola, Komárom (Mészáros Adrianna)

  1. osztály Baráth Andrea, Munka Utcai Alapiskola, Komárom (Kukel Mónika, Takács Ingrid)
  2. osztály Lelkes Gábor, Munka Utcai Alapiskola, Komárom (Kosa Tímea)
  3. osztály Záhorsky Orsolya, Pongrácz Lajos Alapiskola, Ipolyság (Kmetyo Anita)
  4. osztály Klepáček László, Selye János Gimnázium, Komárom (Lami Zsuzsanna)
  5. osztály Csaplár Viktor, Selye János Gimnázium, Komárom (Horváth Fél Szilvia, Horváth Katalin)
  6. osztály Pinke Andrea, Selye János Gimnázium, Komárom (Édes Erzsébet)
  7. osztály Bukor Benedek, Selye János Gimnázium, Komárom (Bukorné Both Emőke)
  8. osztály Édes Lili, Selye János Gimnázium, Komárom (Bukorné Both Emőke)
  9. osztály Csenger Géza, Selye János Gimnázium, Komárom (Horváth Katalin, Fonód Tibor)

A szakközépiskolák versenyében a legsikeresebb diák Eke Máté, az Építészeti Szakközépiskolából, Dunaszerdahelyről. Felkészítő tanára Kéri Anna.

Az egyéni versenyben kimagasló pontszámot elért tanulók meghívást kaptak az országos döntőre Debrecenbe, melynek időpontja 2017. április 12-14. A részvétel költségeit a MATEGYE Alapítvány fedezi az alábbi 9 tanulónak:

Baráth Andrea, Lelkes Gábor, Záhorsky Orsolya, Klepáček László, Csaplár Viktor, Pinke Andrea, Bukor Benedek, Édes Lili és Csenger Géza. A kilenc tanuló közül hatan a Selye János Gimnázium diákjai.

Ezúton is szeretnék köszönetet mondani minden felkészítő tanárnak, akik megértették a verseny célját, és benevezték diákjaikat a versenybe.

Köszönöm a Selye János Gimnázium tanárainak, a termekben felügyelőknek, a helyszínt biztosító intézmények vezetőinek és tanárainak megértésüket és segítségüket.

A sikerélményen kívül a díjazottak tárgyi jutalomban is részesültek az alábbi szponzorok támogatásával: Selye János Gimnázium, Török Ágota, Emke szaküzlet, Bernáth Péter  vállalkozó.

Bízom benne, hogy a matematika szépsége jövőre még több diákot kerít hatalmába. Az idei célkitűzés teljesült, a résztvevők száma 900 fölé emelkedett. Remélem, hogy ez a szám csak növekedni fog, és egy-két éven belül elérjük az ezres létszámot. Addig is jó egészséget és sok szép feladatmegoldást kíván

Horváth Katalin területi szervező

Pillanatképek az eredményhirdetésről – fotó: RNDr. Holczhei Árpád

hirdetés
Previous articlePedagógusnap Gútán
Next articleBárczi Zsófia: A változó körülményekre reagálni kellett