HAZA KÜLFÖLD Zeman irigyli a szlovákokat az euróért

Zeman irigyli a szlovákokat az euróért

905
hirdetés

Irigyli a szlovákokat a cseh államfő azért, hogy korábban vezették be az eurót, mint a csehek. Milos Zeman ugyanakkor bízik abban, hogy a pozitív szlovák tapasztalatok felgyorsíthatják az euró bevezetését Csehországban.

    „Szeretnék hangot adni irigységemnek, hogy Szlovákia sokkal korábban lett az euróövezet tagja, mint a Cseh Köztársaság, amely mindezt folyton még csak mérlegeli” – jelentette ki a Zeman kedden Prágában közös sajtóértekezleten Ivan Gasparovic szlovák államfővel, aki kétnapos hivatalos búcsúlátogatásra érkezett Csehországba.
    „Bízom abban, hogy sikerül utolérnünk Szlovákiát, s a szlovák lakosság 70 százalékának pozitív tapasztalatai alapján mi is bevezetjük a közös pénznemet” – mondta Zeman.
    Szlovákia 2009-ben vezette be az eurót, s a felmérések szerint a lakosság több mint kétharmada elégedett ezzel a lépéssel. Csehországban a korábbi jobboldali kormányok ellenezték az euró bevezetését. A januárban hatalomra került balközép kormány azonban most azt tervezi, hogy 2020 körül bevezetné az eurót.
    Gasparovic, aki júniusban tíz év után távozik a szlovák államfői bársonyszékből, újságíróknak elmondta: Fehér Kettőskereszt érdemrendet adományozott a cseh államfőnek a cseh-szlovák kapcsolatok fejlesztése érdekében kifejtett tevékenysége elismeréseként.
    Mindkét politikus rendkívül jónak és problémamentesnek minősítette Prága és Pozsony kapcsolatát, és síkraszállt az együttműködés további kiszélesítése mellett elsősorban a közlekedési infrastruktúra, a hadseregek és a hadiipar területén.
    Gasparovic szerint mérlegelés tárgyát képezik az esetleges közös beruházások is a harmadik országokban.


MTI

hirdetés