HAZA BELFÖLD Zavartalanul zajlik a szavazás, nagyobb lehet a részvétel az első fordulóénál

Zavartalanul zajlik a szavazás, nagyobb lehet a részvétel az első fordulóénál

791
hirdetés

vpZavartalanul, különösebb problémák nélkül zajlott szombaton délutánig a szlovák elnökválasztás második, döntő fordulója, amelyen a választók részvételi aránya az első visszajelzések szerint magasabb lehet, mint a két héttel korábbi első fordulóban.

    „Eddig különösebb problémák nélkül zajlik a voksolás a második fordulóban, délutánig 16 lakossági bejelentést kaptunk, ezek túlnyomó többségükben a kampánycsend megsértésére vonatkoztak” – mondta az MTI-nek Nyilfa Péter, a Központi Választási Bizottság (ÚVK) magyar tagja szombaton délután. Hozzátette: a bejelentések egyike egy állítólagos szavazatvásárlási esetről szólt a kelet-szlovákiai Igló (Spísská Nová Ves) járásából, a rendőrség megkezdte a vizsgálatot.
    Bár a szavazáson való részvételi arányról – a csütörtök reggeltől szombat estig tartó kampánycsend idején – nem közölnek részeredményeket, helyi megfigyelők szerint Pozsonyban, illetve a TASR szlovák közszolgálati hírügynökség vidéki tudósításai szerint az ország több régiójában is nagyobbnak mutatkozik a választók részvételi kedve az elnökválasztás második fordulójában, mint a két héttel korábban tartott első fordulóban. A negyedik közvetlen szlovák államfőválasztás első fordulóján a választásra jogosultak 43 százaléka vett részt, ez némileg alacsonyabb arány volt, mint a korábbi elnökválasztások részvételi arányának átlaga.
    A szombaton reggel hét órakor kezdődött és este tízig tartó szavazáson a választók voksaikat a második fordulóba jutott két jelölt egyikére, a baloldali szlovák kormánypárt, az Irány – Szociáldemokrácia (Smer-SD) által indított Robert Fico hivatalban lévő kormányfőre vagy a függetlenként indult, ám a napokban az ellenzék egy részének támogatását is megszerző Andrej Kiska vállalkozóra adhatják le. Elemzők szerint – a két jelölt kiegyenlítettnek tűnő esélyei miatt – az ország történetének legbizonytalanabb kimenetelű voksolása várható.
    Az elnökválasztás második, döntő fordulójában már mindkét jelölt leadta szavazatát. Andrej Kiska délelőtt szülővárosában, Poprádon voksolt, s az eredményeket pozsonyi stábközpontjában, a Dévény szállóban várja majd. Robert Fico édesanyja lakhelyén, a Tapolcsányhoz közeli Velké Dvorany településen voksolt kora délután, a választás eredményeit ő is Pozsonyban, a Smer pártközpontjában várja.
    A választás első részeredményeit a szavazóhelyiségek bezárását követően fél órával, szombaton este fél tizenegy körül hozzák nyilvánosságra, a nem hivatalos végeredményekre éjfél körül lehet számítani, a hivatalos végeredményt pedig vasárnap délelőtt kilenc órakor hirdeti ki a Központi Választási Bizottság.

MTI / MINV.SK

hirdetés
Previous articleÓraátállítás vasárnap
Next articleKórházat építenek Schumachernek