Kezdőlap AUTÓVILÁG Volvo V40 T2 Edition: Sok muzsika, viszonylag kevés pénzért

Volvo V40 T2 Edition: Sok muzsika, viszonylag kevés pénzért

343
MEGOSZTÁS

01A legkisebb jelenkori Volvót korábban már kétszer is teszteltük, ám 1. mindkétszer dízelmotorral, 2. a leggazdagabb, illetve majdnem leggazdagabb szereltségben. Most viszont piacra dobtak belőle egy akciómodellt, 3 szereltségi szinten (Edition Start, Edition, Edition Plus), és meglehetősen vonzó árakon. Ezek közül kaptuk meg a középsőt, ráadásul az eddig nem próbált benzinmotorral.

Alaktan, besorolás

Az autó geneziséről harmadszorra már tényleg csak röviden: a német prémium kompaktok (Audi A3, BMW 1, Mercedes-Benz A) konkurense kíván lenni, de nevével picit megvezették a világot. A V betű ugyanis a Volvo ábécéjében korábban kizárólag a kombit jelentette. Márpedig ez aztán minden, csak nem a kombik átlag-formavilága: nyúlánk, aszfalthoz simuló, kupésra hangolt ötajtós karosszéria, alacsony orr-résszel, meredeken emelkedő övvonallal és magasan záródó, zongoralakk-betétes farral, amelyet hatalmas, bumeráng alakú lámpák dekorálnak. A hűtőmaszk a nagyobb testvér S60-as stílusában készült, alul hosszú LED-es nappali fényfüzérrel kiegészítve. A sportos jelleget erősíti a roppant keskeny oldalüvegezés, miközben a hatalmas bádogfalakat alul éles, ívelt peremek dobják fel. Egy szó, mint száz: ennek az autónak a formatervén nem lehet fogást találni…

Beltér, szereltség
A változó grafikájú központi műszeregység három stílusban (Elegance, Performance, Eco) jeleníthető meg. Attraktív adalékai közé tartozik a sebességváltáskor elegánsan „beúszó” aktuális fokozat, vagy a gazdaságos vezetés külön skálája. A lebegő középkonzolon a Volvókból jól ismert, álló téglalap formájú gombcsoportot látjuk, de a megszokottnál kissé nagyobb gombokkal. Az ülések kifogástalanok – a hátsók a kategória legnagyobbjai közé tartoznak –, a koffer viszont picit alulméretezett (Mercedes A: 341 l, Audi A3 Sportback: 380 l). Most pedig lássuk kissé részletesebben a szereltséget, mert éppen ez teszi igazán vonzóvá ezt az akciómodellt.

Valamennyi V40es biztonsági arzenáljába tartozik a motorháztető alatt megbúvó gyalogoslégzsák, illetve a már 50 km/óráig működő City Safety koccanásgátló rendszer – esetünkben tehát már az Edition Starthoz is jár. A start-stop rendszer, a sportrezsimes menetszabályozó, a dombsegéd, a légkondi és a Performance Sound hifi szintén. Ezt a szereltséget sikerült leszorítani húszezer alá, ugyanis a V40 Edition Startot benzinmotorral 19 990 euórért vesztegetik a hazai piacon. Eggyel magasabb fokozatú tesztautónk – ugyanezzel a motorral – még mindig csak 21 500 euróba kerül, vagyis olcsóbb, mint a standard árlista BASE alapmodellje. És ebben az árban a fentebb felsoroltakon túl már alufelni-szett, 8 hangszórós, USB-s, Bluetoothos rádió, kétfunkciós tempomat és hátsó parkolóasszisztens is van… Hát nem megéri az árát? Főleg, hogy a még gazdagabb Edition Plus (22 900 €) érdemi többlete tulajdonképpen csak a kétzónás légkondi és az esőszenzor…

Országúton, benzinkútnál
A végére azért essék néhány szó a jelenkori Volvók alap-benzinmotorjáról, amely a T2-es megjelölést viseli. Lényegében a Ford 1,6-os EcoBoost-jának leggyengébb változata, mivel ott van belőle 160 és 182 lovas verzió is. Ereje tehát nem túltengő, viszont valóban döbbenet, mennyire takarékos tud lenni. Mert először csak a fejünket csóváltuk a gyártó orcátlanságán – 5,3-as átlagfogyasztás egy 120 lóerős BENZINmotortól?! ejnye-bejnye! –, de gyorsan rájöttünk, hogy ez az adat semmivel sem csalafintább a szokásos és elfogadott minimálértékeknél. Végképp nem kellett extra önfegyelem ahhoz, hogy 6 liter alatt tartsuk a vegyes fogyasztást; a teljesen átlagos vezetéssel abszolvált, városi forgalommal is bőven megspékelt teszt végén pedig 6,2 litert mutatott a fedélzeti számítógép. Tényleg soha rosszabb értéket egy bőven 100 lóerő feletti benzinestől!

 

Vas Gyula
(A szerző felvételei)

 

ADATLAP

Hengerűrtartalom:     1595 cm3
Teljesítmény: 88 kW (120 LE)@4500
Nyomaték: 240 Nm@1600–3000
Sebességváltó: hatfokozatú kézi
Gyorsulás 0–100 km/óra: 9,9 s

Végsebesség: 195 km/óra
Átlagfogyasztás (gyári adat) 5,3 l/100 km

Tesztfogyasztás: 6,2 l/100 km
CO2-kibocsátás: 124 g/km
Csomagtér: 335–1032 l
Ár: 21 500 €
Az Edition Start akciómodell ára: 19 990 €

hirdetés