Kezdőlap DUNATÁJ Volt egyszer egy Sárkány-kápolna

Volt egyszer egy Sárkány-kápolna

352
MEGOSZTÁS

SÁRKÁNY KÁPOLNAA történetet, amelyet az alábbiakban megosztok az olvasóval, nehogy a feledés homályába merüljön, még tengerkékszemű, jóságos nagyanyám, néhai Németh Miklós lakatosmester felesége, – minden komáromi titkok, legendák és babonák tudója – mesélte el nekem hátulgombolós koromban. Előrebocsátom, hogy a Jókai tollára illő históriát ő is kislánykorában hallotta nagyanyjától, azaz az én szépanyámtól. De kezdjük talán az elején…

Még jóval a reformkor előtt, a tizenkilencedik század legelején virágkorát élte Komáromban a kereskedelem. Az élelmes polgárok elsősorban a Liptóból a Vágon tutajok formájában érkező fával kereskedtek, de a vízi szállítás kínálta lehetőség a hajótulajdonosok és a hajók vontatására szerződött szekeresgazdák egész nemzedékei számára is tisztes megélhetést biztosított. Az itteni hajóácsok, a superok által mesterien elkészített tölgyfahajók olykor egészen az Al-Dunáig szállították a Komáromban és környékén készült portékát, hogy onnan jóféle bánáti búzával, dohánnyal, sóval és egyéb áruféleségekkel megrakodva az ár ellenében a partról vontatva hetek, hónapok múltán hazaérkezzenek. A Tímár Mihályok, az aranyemberek kora volt ez, amikor itt, a Vág és a Duna szegletében olyan mesés vagyonok születtek, amelyeknek a homályos eredetéről nemzedékeken át széltében-hosszában hajmeresztő történeteket meséltek. Komárom kiemelkedő nemesi családjai közé tartoztak a Sárkányok, akiknek az őse valamikor a tizenhetedik században telepedett le a városban, ahova valahonnan Pozsony vármegyéből érkezett. A kutyabőrös nemesi levélből nem lehetett megélni, így voltak Sárkányok, akik a vármegyénél, vagy a városnál vállaltak valamiféle tisztséget, míg mások gazdálkodtak vagy kereskedtek. Ezt a különös komáromi nemesi réteget a hétszilvafás büszkeséget leszámítva mindössze a „salvus conductus”, azaz az különböztette meg a város többi becsületes polgárától, hogy nemesi létükre való tekintettel nem adóztak. Nos, a temérdek Sárkány között akadt több, de kettő bizonyosan, akik hajózási vállalkozásra adták a fejüket. Sárkány János és István igazi, jó testvérekként egy lapra tették fel az életüket. Kezdetben egy, majd mind több hajójuk szántotta a kéknek mondott Duna hullámait, amelyek tisztességes nyereséget hoztak tulajdonosuknak. A hajózás azonban akkoriban sem volt veszélytelen vállalkozás, sőt… A kikötőben gyakran hiába várták egyikmásik hajó

Komáromi vadászok a szigeten a századforduló idején. Háttérben a Sárkány- kápolna.
Komáromi vadászok a szigeten a századforduló idején. Háttérben a Sárkány-kápolna.

hazaérkezését, csak hetek, hónapok múlva jött a lesújtó hír, hogy bizony az akkor még zabolázatlan Vaskapu-szorosban, vagy valahol az Al-Dunán zátonyra futott, rosszabb esetben viharba kerülve elsüllyedt. Így odaveszett a hajó és odalett a portéka… Ennek a veszélynek minden hajós, hajótulajdonos és kereskedő ki volt téve. Nemhiába Komáromban alakult meg Magyarhon első Császári és Királyi Szabadítékos Hajóbiztosító Társasága is, de ez már egy másik történet. A miénket ott folytatjuk, hogy 1810-ben napokon át hiába várták egyik hajójuk visszaérkezését a Sárkány testvérek. Telt, múlt az idő, de sem a hajó, sem a róla szóló jó vagy rossz híradás csak nem akart megérkezni. Nemzetes tekintetes Sárkány János és István uramban már felrémlett a tragédia, amely három esztendővel azelőtt, 1807. július 28-án Molnár Andrást érte, akinek a sóval terhelt tölgyfahajója Mohácsnál elsüllyedt. De mit is tehet ilyenkor a kétségek között vergődő hívő keresztény ember? A Duna-parton többek füle hallatára kijelentették, ha mégis épségben megkerülne veszni látszó hajójuk, úgy kápolnát emelnek Nepomuki Szent Jánosnak, aki köztudottan nemcsak a hidak, vízimolnárok és halászok, de a hajósok védőszentje is. S mit tesz Isten, az égiek meghallgatták fohászukat, s János és István már-már elsiratott hajójának árbóca hamarosan megjelent a láthatáron. Amint később kiderült, bajba került ugyan, de – lássatok csodát! – túlélte a veszélyt. Sárkány János és István – szavatartó és istenfélő emberek lévén – betartották ígéretüket és a szigeten, a nagy-dunai „repülőhíd” és a Kis-Dunán át a városba vezető jármos fahíd között vezető út mentén hamarosan felépíttették a Nepomuki Szent János tiszteletére felszentelt fogadalmi kápolnát. Minderről többek között a következőket írja Rovács Albin, helytörténész és lapszerkesztő a Borovszky Samu által szerkesztett Magyarország vármegyéi sorozat „Komárom vármegye monográfiája” című forrásértékű vaskos kötetében: „Van még a szigeten, a városba vezető út mellett egy kis kápolna, melyet néhai Sárkány János és István testvérek Nep. Szent János tiszteletére emeltek, s ugyanők és néhai Straiter József komáromi plébános a fenntartására szolgáló alapítványi tőkével elláttak, a kápolnát néhány évvel ezelőtt, az alapítványok felszaporodott kamataiból, az árvíz ellen jobban védett dombos helyen újból felépítették.” E szerint az a Sárkány- kápolna, amelyet a régi levelezőlapokon is megörökítettek, s amelyet a csapóhíd építésekor 1968-ban sajnálatos módon lebontottak, már a második kápolna volt. Rovács Albin utalásából az is kikövetkeztethető, hogy a régi kápolnát az Erzsébet-híd építésekor bonthatták le, s építették fel újra a nagy-dunai és a kis-dunai hidat összekötő magasított út mentén. A Sárkány-kápolnára, elvétve ugyan, de olykor találunk utalást a régi komáromi sajtóban. A Komáromi Újság 1915. április 29-én megjelent 17. számában „A Sárkány-kápolna harangjai” címmel például arról olvashatunk, hogy a „Fémet a hadseregnek!” mozgalom jegyében Sárkány Ferenc, Komárom országgyűlési képviselője a polgármesterhez címzett levelében felajánlotta a család Erzsébet-szigeti kápolnájának két kisharangját nyersanyagként hadicélokra. Említést tesz a kápolnáról például a Komáromi Lapok azon száma, amely beszámol az 1919. május 1-jei véresen visszavert áttörésről és a szigeten lefolyt harcokról. Végezetül még egy érdekesség: a székesegyházak, templomok és kápolnák mindig azoknak a szenteknek a nevét viselik, akiknek a tiszteletére felszentelték azokat. Érdekes, hogy a korabeli helyi sajtóban és helytörténeti könyvekben, de még a köznapi szóhasználatban is a tulajdonképpeni Szent János-kápolnát mindig Sárkány-kápolnaként említik. Így maradt fent a köztudatban. Csupán egyetlen levelezőlapot találtam, amelyen ez a felirat
állt: Szent János-kápolna. Komárom sajnos 1968-ban egy szakrális emlékkel szegényebb lett, s az egykori Sárkány-kápolna emlékét már csak az idősebb nemzedék és néhány megfakult képes levelezőlap őrzi. Annak érdekében, hogy az utánunk jövők is tudomást szerezzenek egykori létezéséről, helyének egy emléktáblával történő megjelölése kívánatos volna.

Németh István

Utóirat: A katolikus temetőben egy, a Sárkány-kápolnára hasonlító kápolnát láthatunk

DUNATÁJ HETILAP

IMG_5083  IMG_5089