HAZA BELFÖLD Vladimír Mosnárt megvádolták Basternák László meggyilkolásában való részvétellel is

Vladimír Mosnárt megvádolták Basternák László meggyilkolásában való részvétellel is

1907
hirdetés

Jogerősen négy évre ítélték Zsuzsová sofőrjét

November 7-én, múlt hét csütörtökön a Pozsonyi Kerületi Bíróság négy év letöltendő börtönbüntetésre ítélte Vladimír Mosnárt testi sértés előkészítésében való bűnrészesség miatt. A DKFB biztonsági szolgálat volt munkatársa ellen Basternák László, a néhai ógyallai (Hurbanovo) polgármester meggyilkolása ügyében is eljárás indult.

A csütörtökön letárgyalt ügy még 2015 februárjában kezdődött. Mosnárt egyszer már elítélte a Pozsonyi Járásbíróság tavaly szeptemberben, a vádlott azonban fellebbezett. A vádlottat, aki január óta letartóztatásban van a Basternák- gyilkosság miatt, az Igazságügyi Rendészet és Büntetés-végrehajtási Alkalmazotti Kar (ZVJS) munkatársai kísérték a tárgyalóterembe. A vád szerint Vladimír Mosnár azzal kereste meg az ismerősét, Denis D.-t, hogy egy teleszkópos gumibottal verjen meg egy orvost, és ha ez nem használna, gyújtsa fel az autóját. Fizetségként 1500 eurót ígért neki. Az ügyben összesen négy személy volt érintett. A kerületi bíróság csütörtökön előbb elutasította a fellebbezést, és a háromtagú bírói tanács elnöke szerint a bűncselekmény elkövetése bizonyítást nyert. Az ítélet jogerős, fellebbezésnek a továbbiakban helye nincs. Mosnárnak a legenyhébb végrehajtási fokozatú büntetésvégrehajtási intézetben kell letöltenie a büntetését. Mosnár csütörtökön nem nyilatkozott az újságíróknak sem az Alena Zsuzsovához fűződő kapcsolatáról, sem a Basternák- gyilkosságról. Mosnár Alena Zsuzsová sofőrje volt. Kettejük és egy harmadik személy, az ógyallai Roman O. ellen is eljárás indult a város néhai polgármestere, Basternák László meggyilkolása ügyében.
Mint ismeretes Basternák Lászlót 2010 júliusában lőtték le. A Basternák-gyilkosság ügyében korábban már elítélték Štefan Kaluzot, a DKFB másik munkatársát. A NAKA nyomozói még napjainkban is keresik azt a személyt, aki a népszerű polgármester és az MKP járási, illetve megyei vezetője meggyilkolását finanszírozta. A hírhedt biztonsági szolgálat tulajdonosa az a František Borbély, aki a pozsonyi Sýkora-bűnbanda egyik főnöke volt. Borbélyt nyolc évre ítélték, jelenleg is börtönben van. Alena Zsuzsová ellen már vádat emeltek Ján Kuciak oknyomozó újságíró és a jegyese, Martina Kušnírová meggyilkolása ügyében. Ebben az ügyben a további vádlottak Marian Kočner vállalkozó és három másik személy.

 

DUNATÁJ HETILAP 46/2019

hirdetés
Previous articleEseménydús diákhét a Selye János Gimnáziumban
Next articleI. Komáromi Onkológiai Konferencia