HAZA RÉGIÓ Visszatérő jókedv a Selye gimi életében

Visszatérő jókedv a Selye gimi életében

751
hirdetés

Nem akarok dicsekedni, de örömmel mondhatom, hogy azon szerencsés évfolyam diákja vagyok, akik az idei éven megrendezett sítúrán részt vehettek. Mint azt tudjuk, iskolánk évente több kirándulást szervez, nemcsak országunkon belül, hanem külföldre is. Ezek közül most a sítúra lendítette fel a diákok életét. A várva várt napon, azaz március 13-án a korán kelés ellenére mindenki széles mosollyal és lelkesen szállt fel az autóbuszokra. Miután elköszöntünk szüleinktől, elindultunk. Közel 4 óra utazás után megérkeztünk a szállásunkra, ami egy községben található, Bystrán. Délután előkészítettünk mindent az elkövetkezendő napokra és kipakoltunk. Az este folyamán külön kategóriákba lettünk besorolva, és megismertük oktatóinkat is. Hétfőn a reggeli után két csoportra lettünk osztva. Ezt követően busszal érkeztünk a felvonókhoz Jasnára, ami Szlovákia egyik legszebb síközpontja. Három különböző zártkabinos felvonóval értük el az északi részt. Az itt található pályaszakaszokon síeltünk, és csodálhattuk a lenyűgöző tájat egész héten. Kedden, aki nem akart is, megtanult síelni, mivel a kezdő csoport kisebb tévedés miatt kénytelen volt nehezebb pályákon lecsúszni. A többiek kitörő örömmel fogadták a szerencsésen leérkezőket. Ahogy az egy jó sítúrán szinte már hagyomány, nekünk is kellett kultúrműsort szervezni a héten. Elsőként a harmadikosok készítettek nekünk különféle feladatokat, volt versírás, sminkelés és activity. Azonban mi sem okoztunk csalódást, a jólsikerült vetélkedőbe még a tanárok is beszálltak. Szerdán pihenő nap volt, ám a tanár urak többféle programot is szerveztek nagy meglepetésünkre. Délelőtt denevér barlangba látogattunk, ahol sok érdekes dolgot figyelhettünk meg, később a hegyi mentőcsapat várt bennünket egy izgalmas előadással. Este egy igazán jóra sikeredett bulival zártuk a napot. Csütörtökön a nagy meleg
ellenére nagyon jól síelhető volt a pálya. Ezt kihasználva az egész napot a hegyen töltöttük. Péntek reggel a bőröndök útra készen álltak a bejáratnál, mi pedig utoljára a héten síelni indultunk. Dél körül felültünk a buszra, ami ezúttal már nem a szállás felé vette az irányt. Néhány órával később szerencsésen megérkeztünk az iskola parkolójába, ahol a szülők már türelmetlenül vártak bennünket. Szerintem minden diák nevében megköszönhetem tanárainknak és oktatóinknak, hogy részt vehettünk egy ilyen emlékezetes kiránduláson.

László Tamara, II.D osztályos tanuló

 

hirdetés
Previous articleVálasztás 2022 – Medián: A Fidesz-KDNP nyer, a kormányoldalnak 121, az ellenzéknek 77 mandátuma lehet
Next articleA vesztes magánya.