HAZA RÉGIÓ Világháborús és Repüléstörténeti Emléknapok

Világháborús és Repüléstörténeti Emléknapok

836
hirdetés

Nvtelen 2A dél-komáromi székhelyű Endresz Csoport ezúton értesíti a sajtó képviselőit, hogy 2016. március 17. és 19. között újabb rendezvénysorozatra hívogatja a történelem iránt érdeklődőket.

Az első alkalommal életre hívott Világháborús és Repüléstörténeti Emléknapokkal kettős célt tűztünk zászlónkra. Egyrészt szeretnénk méltó módon fejet hajtani névadónk, az első világháborús, komáromi pilóta Endresz György emléke és munkássága előtt. Másrészt ez az első olyan rendezvényünk, ami nagy ívű összefogást hirdet.

Örömmel számolhatunk be arról, hogy a főszervező, Endresz Csoport mellett, további 17 komáromi civil szervezet vállalt partnerséget a szervezésben, valamint a rendezvényünk lebonyolításában. A Duna mindkét oldaláról, azaz mind Dél-, mind pedig Észak-Komáromból kerestünk fel civil szervezeteket, s mindnyájan vállalták a közös munkát, a közösen vallott értékek mentén.

Rendezvényünk az alábbi program szerint valósul meg:

  1. március 17. (csütörtök), 17:30, Arany 17 Rendezvényközpont, Dél-Komárom

KIÁLLÍTÁSOK

Komárom felülről – dr. Bíró András légi felvételei

A magyar óceánrepülés 85. évfordulója – tablókiállítás

Endresz nyomdokain… – tablókiállítás Németh Zsigmond óceánrepülőről

„Az első év a Pokolban volt” – Legát István és Pálfi László kiállítása (Ácsi Kossuth Társaság)

  1. március 18. (péntek), 16:30, Arany 17 Rendezvényközpont, Dél-Komárom

REPÜLÉSTÖRTÉNETI KONFERENCIA – előadások

Komáromi pilóták a császári és királyi légierő kötelékében – Bálint Ferenc (muzeológus)

Endresz György, az 1. világháborús pilóta – Dr. Kozma Endre (nyugalmazott ezredes)

Endresz György, az óceánrepülő – Miszlay Zsolt (muzeológus)

Endresz György nyomdokain – Németh Zsigmond (óceánrepülő)

Bombázások és légi események Komáromban a II. világháborúban – Rabi Lenke (helytörténész-könyvtáros)

  1. március 19. (szombat), 09:00, Szabadság tér, Dél-Komárom
  2. Világháborús Centenáriumi Kerékpáros Teljesítménytúra

A kerékpáros teljesítménytúra során észak- és dél-komáromi helyszíneket látogatnak meg a résztvevők. Összesen 15 ellenőrzőpontot kell érinteni a közös kerekezés során. Az akcióban mind a 18 szervezet részt vesz – ellenőrzőpontot működtet, információkkal látja el a bringázókat.

Az eredményhirdetésre is Dél-Komáromban, 14:00-kor, a Szabadság téren kerül sor. A résztvevők oklevelet kapnak.

A rendezvény fővédnöki tisztségét dr. Molnár Attila és Stubendek László, Dél- és Észak-Komárom polgármesterei vállalták.

Erre a teljesítménytúrára nem csupán a történelem iránt érdeklődőket, hanem a sportkedvelő iskolai közösségeket, baráti társaságokat, családokat is várjuk. Minden résztvevőnek adunk egy teljesítményfüzetet, melyben Komárom térképét tesszük közé az emlékhelyek feltüntetésével, rövid leírásával, továbbá bélyegzési felülettel. A bélyegzéshez és a negyedóránként induló kerékpáros csoportok vezetéséhez középiskolás önkénteseket biztosítunk.

Tisztelettel kérjük Önöket, a rendezvényről előzetesen is tájékoztatni szíveskedjenek.

Baráti üdvözlettel:

Kiss Réka, az észak-komáromi Villa Camarum Polgári Társulás ügyvivője (a dél-komáromi Endresz Csoport megbízásából)

TÁRSRENDEZŐK:

  • Endresz Csoport Egyesület
  • Szőnyi Alkotókör
  • Egy Jobb Komáromért Polgári Társulás
  • Kárpátia Sport Polgári Társulás
  • Komáromi Sporthagyományokat Őrző Kerekasztal
  • Tolma Baranta Sport- és Kulturális Club
  • Jókai Mór Diákkör
  • Komáromi Cserkészetért Alapítvány
  • Iquadron U.O.
  • Komáromi Erődök Barátainak Egyesülete
  • Komárom-Európa Futó Egyesület
  • Villa Camarum Polgári Társulás
  • Komáromi Szakállasok Közhasznú Egyesület
  • számú Jókai Mór Cserkészcsapat
  • Jókai Mór Városi Könyvtár
  • Komáromi Szekeresgazdák Hagyományőrző Egyesülete
  • Klapka György Múzeum
  • Szőnyi Kulturális Egyesület
hirdetés
Previous articleÉjszaka a komáromi Ipariban
Next articleIllegális bevándorlás – Szlovákia húsz rendőrt küldött segítségül Görögországba