HAZA KULTÚRA Végéhez ért a Lehár Nyár – beszélgetés Klemen Teréziával

Végéhez ért a Lehár Nyár – beszélgetés Klemen Teréziával

848
hirdetés

Klemen Terézi48278át, a Lehár Ferenc Polgári Társulás elnökét kértük fel, értékelje az idei Lehár Nyarat és árulja el a szervezésükben megvalósulandó következő eseményeket.
Nyárbúcsúztatóul és évadzáró koncertként rendezi meg a Lehár Ferenc Polgári Társulás, Mészáros Tamás koncertjét a Klapka téren augusztus 31-én. A Keszegfalváról származó ifjú tehetség „Hallgass rám!” címmel megjelent első lemezét mutatja be a nagyérdeműnek. A 15 dalt tartalmazó lemeze tulajdonképpen az eddigi közel tízéves előadóművészi-énekesi pályájának eredményeként született ebben az évben. Vasárnap este, a szokott időpontban, 19 órától várják a zenekedvelő közönséget.
„Az idei nyáron 8 térzenei koncertet sikerült megszerveznünk a komáromi Klapka téren. Az időjárás is kegyes volt hozzánk, eddig csak egy vasárnapi koncert hiúsult meg, ezt pótoljuk augusztus utolsó napján. Hétről hétre többen látogatnak ki az előadásokra, és azt hiszem elmondhatom: a Lehár Nyár rendezvénysorozat beváltotta a hozzá fűzött elvárásokat, reményeket” – kezdi sommásan.
„Célunk volt, hogy ennek a patinás, történelmi városnak a főterét megtöltsük élettel, vidámsággal, zenével. Vasárnap esténként összegyűlnek a Klapka téren a családok, barátok, a zenekedvelő közönség. Elképesztő közösségformáló ereje van és a növekvő nézőszám bizonyítja, hogy az igényes szórakozásnak erre a fajtájára szükség van. Ez több, mint amit remélni mertünk. Minden egyes sikeres koncert után hangos a tér a tapstól, a mosolygós emberek látványa megtölt azzal a hittel, hogy igenis, érdemes ezt csinálni” –számol be eddigi tapasztalatairól.
„Következő programunkat a Városi Művelődési Központtal együtt szervezzük. Október 24-én, pénteken este Operett- gálát szeretnénk magvalósítani a komáromi művelődési házban. Az idén törekszünk arra, hogy a meghívott neves művészek mellett képviselve legyenek a komáromi illetve a környékbeli tehetséges művészek is. Fellép többek között Balogh Rózsa operaénekes és az ő tanítványai – a fiatalokból álló csapat musicalekkel készül. Szeretnénk meghívni Nyitra mellől Hajtman Líviát, olyan neves előadók mellé, mint Oszvald Marika. Már készülnek a propagációs anyagok, a plakát és a meghívók. Nagyon bízunk benne, hogy a több, mint 300 férőhelyes komáromi Városi Művelődési Központot sikerül megtöltenünk. A belépőjegyek árát még nem rögzítettük pontosan, de az már most biztos, hogy nem haladja meg a 10 eurót” – tájékoztatta a Felvidék.ma-t Klemen Terézia.
„A sikeres, mindig telt házas Lehár-bál mellett jövőre szeretnénk megszervezni a jubileumi Lehár Ferenc Nemzetközi Operett Énekversenyt, amely az elmúlt években sajnos elmaradt a kellő anyagi támogatás hiányában. Egy ilyen nagyszabású program lebonyolításához közel 40 ezer euróra van szükség. Ezt csak pályázati úton tudjuk bebiztosítani, de 2010 óta sajnos ez a rendezvény nem kapott támogatást. Évről évre szakmai csapattal próbálkozunk, bízom benne, hogy egyszer siker koronázza az igyekezetünket és rövidesen megrendezhetjük a X. Lehár Ferenc Nemzetközi Operett Énekversenyt” – avat be a céljaiba.
„2010-ben, a IX. Lehár Ferenc Nemzetközi Operett Énekverseny szervezésébe a Budapesti Operettszínház és a teljes Európai Zenés Színházi Unió bekapcsolódott. Prágában, Pozsonyban, Bukarestben, Szentpéterváron, Kolozsváron és Budapesten, az Operettszínházakban zajlottak az első fordulók, mindenhol szakértő zsűri válogatta ki a legjobbakat három kategóriában.
Lengyel- és Oroszország, Románia, Szlovákia, Cseh- és Magyarország, valamint Ausztria legjobb énekesei pedig Komáromban, Lehár Ferenc szülővárosában mérték össze tudásukat. Ez a hét országot és több száz versenyzőt érintő színvonalas rendezvény méltó ehhez a városhoz, jó hírét viszi szerte a világban, szakmai és erkölcsi tőkét kovácsolhatunk belőle akár a jövő nemzedékeinek a számára is” – vázolta fel vízióit Klemen Terézia.

Szalai Erika, Felvidék.ma

hirdetés
Previous articleSzent István-napi megemlékezés, kenyérszentelés és nyárbúcsúztató Ógyallán
Next articleRECEPTEK: Keletlen pite