Kezdőlap HÍR-MIX Városi segítség a rászorultaknak

Városi segítség a rászorultaknak

94
MEGOSZTÁS

Az ünnepek közeledtével a város nemcsak azzal járul hozzá a szeretet ünnepe meghidtebbé tételéhez, hogy fénybe öltözteti a belvárost, Betlehemet állít a térre és karácsonyi vásárt rendez, hanem azzal is, hogy gondol az elesettekre is.

mikulas1(2)

Mikulás-napon Komárom város a patinás Tiszti pavilon dísztermében megajándékozta a szerényebb anyagi körülmények között élő családok gyermekeit. Azon családok gyermekei – mintegy  harmincan – részesültek ajándékban, ahol a szülők a nehéz anyagi körülmények ellenére példásan teljesítik a várossal szembeni kötelezettségeiket és nincs semmiféle tartozásuk a várossal szemben.

Komárom város vezetése, a városi hivatal illetékes osztálya megtette a szükséges óvintézkedéseket a város hajléktalanjai téli elszállásolásával kapcsolatban is. A város területén mintegy 60-80 hajléktalan él. A létszám változó és nagyjából kétharmaduk nem is komáromi illetőségű, ennek ellenére a városvezetés minden igénylő, vagy a városi rendőrök által – lakossági bejelentés vagy járőrözés nyomán –  az utcán tartózkodó hajléktalanok számára úgynevezett menedékházat létesített (a birkózócsarnok épületében a Vár soron). Akik igényt tartanak a szolgáltatásra, a legzordabb időszakban lehetőségük lesz a tisztálkodásra, a melegedőben szállást és napi egyszeri meleg ételt kapnak. A menedékházban és az állandó menhely közösségi helyiségében szükség esetén akár 40 hajléktalant is tudnak majd fogadni az állandó jelleggel elszállásolt 26-os létszám mellett. Aki az utcán, parkban vagy más közterületen fagyoskodó hajléktalant lát, az haladéktalanul értesítse a városi rendőrséget a 159-es számon!

-krá-

komarno.sk

hirdetés