HAZA DUNATÁJ Változnak az idők és a módszerek…

Változnak az idők és a módszerek…

2799
hirdetés

Miért van szükség a Nec Arte Nec Marte Komárno-Komárom-ra?

Úgy tűnt, Komáromban a Klapka téren álló nem is olyan   régen, még egészségügyi célokat teljesítő poliklinika épülete az enyészeté lesz. Folytak körülötte harcok, a város szerette volna megtartani, csak éppen nem volt miért, nem volt elképzelése az épület fenntartására. Ekkor jött Magyarországról a segítő kéz, hatalmas beruházást adott az átépítéshez a magyar kormány. Elkészültek az átépítés dokumentációi és máris indulhatott volna az átépítés, ha lett volna rá igény. Na, az nem volt, így azután ismét a magyar államnak kellett közbelépnie: Legyen Komáromban egyházzenei művészeti központ! – szólt az ötlet. Ez viszont nagyon nem tetszett a képviselőtestületnek, holott csak névleges javaslatról volt szó, amely ideig-óráig nevet adott volna az épületnek.

Az épület a 19. század utolsó éveiben épült, mint az akkori rendkívül kiemelt bank épülete. Lent irodák és üzletsorok álltak, fent néhány kioszk és irodahelyiségek várták ügy feleiket. A háború után az épületet kissé modernizálták és ekkor kapta kézhez az épületet az egészségügy, amely csak apróbb változásokat kényszerített az épületre, ám valójában teljes mértékben változatlanul hagyta. Jó néhány évtized munkája ment veszendőbe, amikor a megyei önkormányzat lezáratta az épületet. És megkezdődött a harc. Maga az épület 2003-ban került a megye felügyelete alá. Illetve annak lakatja alá. Az épületben ugyanis lezártak mindent, hacsak az éppen ott nem éjszakázó csöveseket nem számítjuk. Néhányan – a városvezetők – odamentek, megnézték az épületet, majd szomorúan közölték, hogy felújíthatatlan. Normális körülmények között ezt a vásárlás előtt lett volna indokolt megtekinteni, nem pedig utána sajnálkozni. A legutóbbi önkormányzat időszakában Knirs Imrét, a város alpolgármesterét bízták meg azzal, hogy elmélyítse kapcsolatát a város és a magyar kormány között. Ennek alapján született a magyar kormány támogatása, amely viszont az önkormányzaton belüli „háttérzenének” engedve, fokozatosan lemondott az épületről, „lesz, ami lesz” mondással. További hónapok teltek el, időközben szállodának ugyan megvásárolták volna a kóreai beruházók, de túl alacsonynak találta az önkormányzat az épület megvásárlására felajánlott pénzt. Ekkor izzott fel a levegő a városháza és a NANMK – Komárno- Komárom között, ezután került sor arra, hogy a városban tevékenykedő polgári társulás megkezdje a volt poliklinika épületének megmentése érdekében a tevékenységét. Az elmúlt hetekben – nem várt gyorsasággal – megérkezett a kulturális minisztérium válasza: Igen, az épületet kulturális műemlékké nyilvánítják!
Ezért kellenek a polgári társulások. Amit nem tud a városvezetés, azt megoldják a lakosok…

 

DUNATÁJ HETILAP 38/2021

hirdetés